Létrehozva: 2021.06.18.

Újabb hírek érkeztek a mezőörsi buszbalesetről

Egy ember meghalt, s a korábbi híreknél jóval többen sérültek meg a ma délutáni balesetben.

Mint arról a Ripost is beszámolt, halálos baleset történt ma délután a 81-es számú főút 63. kilométerszelvényében, Mezőörsnél. Egy Volán busz és egy kisteherautó frontálisan ütközött. A baleset következtében a kisteherautó vezetője olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A buszon 30-an utaztak, az első információk szerint közülük nyolcan sérültek meg, őket a mentők kórházba szállították. Az MTI azonban most arról értesült: összesen húszan sérültek meg a balesetben.

Fotó: 123RF

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint egy 59 éves petőházi férfi teherautóval haladt Kisbér felől Győr irányába a 81-es főúton, amikor Mezőörsnél – eddig tisztázatlan okok miatt – elsőként érintőlegesen ütközött egy szemből érkező személyautóval, majd frontálisan nekiütközött az szemközti sávban haladó Volán autóbusznak.

A helyszíni szemle és a műszaki mentés este véget ért, így ismét zavartalanul haladhat a forgalom.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság tömegszerencsétlenséget okozó közúti baleset miatt indított eljárásban vizsgálja az ütközés körülményeit – írták.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

vg.hu

Döntöttek az új üzemanyagárakról: szerdától megint drágább lesz a benzin – nem is kevéssel

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast

INSIDER

Készülj fel a hosszú hétvégére: ilyen idő lesz húsvétkor

INSIDER

Gulyás Gergely a műtétjéről: újra kellett tanulnom járni

INSIDER

Minddel tisztában vagy? Összeszedtük, mire emlékezünk a húsvéti nagyhéten