Létrehozva: 2021.06.05.

Újabb hazugság derült ki Karácsony Gergelyről, tanársegéd sem lehetett volna

Tovább gyűrűzik a botrány a főpolgármester nyelvvizsga-ügyében. Az iskolai végzettségével kapcsolatban sem mondott igazat.

Miniszterelnök-jelölti bejelentkezése óta hazugságspirálban vergődik Karácsony Gergely, aki minden jel szerint sem az iskolai végzettségével, sem pedig a nyelvvizsgájával összefüggésben nem mondott igazat.

A Magyar Nemzet kiderítette, hogy megfelelő nyelvvizsga hiányában tanársegédi állást sem tölthetett volna be a jelenlegi főpolgármester.

Fotó: MTI

A Budapesti Corvinus Egyetemen 2004 és 2008 között a tanársegédek számára feltétel volt, hogy rendelkezzenek legalább egy nyelvből C típusú nyelvvizsgával, vagy azzal egyenértékű állami oklevéllel.

Csakhogy Karácsony Gergely főpolgármester 2000-ben egyetemi nyelvi lektorátuson tett nyelvvizsgát, ez pedig nincs azonos szinten a „C” típusú nyelvvizsgával. Így egyértelmű, hogy nem felelt meg a követelményeknek és nem lehetett volna tanársegéd.

Karácsony Gergely az elmúlt hetekben folyamatos hazugságspirálban volt nyelvtudását és tudományos munkásságát illetően, egyre elképesztőbb magyarázatokkal állt elő. Először azt bizonygatta, hogy tud angolul, és erről papírja is van. Május 10-i magyarázkodó Facebook-bejegyzésében érzékeltette, hogy középfokú nyelvvizsgája van, de nem sokkal ezután ő maga elismerte, hogy csupán egyetemi nyelvi lektorátuson tett vizsgával rendelkezik.

Olykor szürreális magyarázatokkal állt elő: egy merőben új fogalmat használva közölte, hogy „hiperpasszív” az angoltudása. Később arra hivatkozott, hogy a szaknyelvet, vagyis az angol speciális szeletét érti meg. Ezután előkerült egy nemzetközi sajtótájékoztatóról készült felvétel, ahol láthatóan egy szót sem értett a számára feltett kérdésből, ekkor párttársa segítette ki. A történet itt sem ért véget, hiszen Karácsony a gyermekkori diszlexiájára kezdett hivatkozni, és arról beszélt, hogy emiatt neki máshogy kell idegen nyelvet tanulnia.

Nem elérhető a szakdolgozata sem, ő maga a diplomamunkáját firtató kérdésre azt a cinikus választ adta: „majd megkeresi, ha lesz rá ideje”. Most a Magyar Nemzet megkereste a főpolgármestert, a Budapesti Corvinus Egyetemet és az Oktatási Hivatalt is azért, hogy végre kiderüljön, Karácsony Gergely miképpen lehetett tanársegéd annak ellenére, hogy nem teljesítette az egyetemi szabályzatban szereplő feltételeket.

A kormányfőjelölt már indulásakor komoly sebeket kapott, a kommentelők rajta köszörülik a nyelvüket. Mindennek elejét vehetné, ha előállna a bizonyítékaival! Már ha vannak...

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Özönvíz csapott le Dubajra: százmilliós autókat, repülőgépeket, luxusüzleteket mosott el a víz - drámai videók

origo.hu

Alig takarja valami Tolvai Reni hatalmas melleit

borsonline.hu

Mi történt? Balázs Andrea nem jelent meg a Nemzeti Színházban

hirtv.hu

Az orosz fegyveres erők francia zsoldosok állását találták el Szlavjanszkban

ripost.hu

Alig lehet ráismerni Magyarország korábbi ünnepelt sztárjára - fotók

origo.hu

Szexképek kerültek fel az internetre Taylor Swiftről

mindmegette.hu

Mi legyen az ebéd hétvégén? 13 tuti recept, amiért rajong majd a család

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

A kormány milliókat ad otthonfelújításra - hamarosan indul a pályázat

INSIDER

"Megb@szlak!" - Kilométereken át üldözte a rémült tinit a dorogi rém

INSIDER

Cigarettáért indult Norbert, később már csak a holttestét találták meg

INSIDER

"Semmijük nem maradt" - cigicsikk miatt éghetett le egy házaspár lakása Kaposváron

INSIDER

Orbán: mindenkinek az uniós határokon kívül kell maradnia, amíg menekültügyi kérelmét elbírálják