Létrehozva: 2017.11.03.

Újabb fordulat a várpalotai körhintabaleset ügyében

A várpalotai körhintabaleset legsúlyosabb sérültje már puszit dob és integet, ha meglátja édesanyját, pedig egy darabig úgy tûnt, soha nem fog magához térni.

Krisztofer felépülése kisebb csodának számít: a tini hetekig kómában volt, és még az sem volt biztos, hogy valaha magához tér-e. Először a győri, majd a veszprémi kórházban ápolták, jelenleg pedig a Országos Orvosi Rehabilitá­ciós Intézet lakója.

Valószínűleg még hosszú hónapokig tartó küzdelem áll a tinédzser előtt. Egyelőre orvosai sem tudják, hogy szenvedett-e maradandó sérülést a baleset következtében.

"Én most már biztosan tudom, hogy csodák igenis vannak!" – újságolta Máthé Zoltánné Diána, Krisztofer édesanyja.

"A fiam az élő példa erre: fantasztikus látni, ahogy nap mint nap egyre jobban van. Két napja puszit dob mindenkinek, akit csak meglát, sőt már a kerekesszékét is maga hajtja. Beszélni egyelőre nem tud, hiszen ott a cső a torkában, de nem kizárt, hogy a hét végén attól is megszabadítják az orvosai. Én mindig is tudtam, hogy Krisztofer egy igazi harcos, és ezt most szerencsére be is bizonyítja – mondta az asszony a Blikknek.

Szeptemberben Várpalotán egy 33 méter magas „banzai” típusú kalapácshinta felső tartóeleme menet közben eltörött. Hárman könnyebben sérültek, de a 18 éves Krisztofer, aki testvére és édesanyja mögött ült, amikor a hinta tartóeleme leszakadt, kirepült a szerkezetből és a járdaszegélynek csapódott. A fiatalembert a mentők a helyszínen újraélesztették, majd kórházba szállították.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

„Minden esése emlékeztet minket arra, hogy fogy az időnk" – Alig merik kivinni az udvarra szülei az izomsorvadásos Ádint

INSIDER

Ezt nem hiszed el: emberi ürülékkel és konyhai szeméttel repül a magyar légitársaság gépe

INSIDER

Rekordgyorsasággal összegyűjtötte a budapestiek ajánlásait Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Menczer Tamás: Néhány óra alatt összegyűlt a 20 ezer aláírás az EP-választásokhoz