Létrehozva: 2021.12.08.

Újabb bejelentés történt az 5-11 éves gyermekek oltása kapcsán

A mai nappal megnyílt a regisztrációs honlap az 5-11 éves gyermekek oltásához. Már a gyerekek is biztonságban lehetnek.

A mai nappal, 2021. december 8-ával megnyílt a vakcinainfo.gov.hu regisztrációs honlap az 5-11 éves gyermekek oltásához is. A gyermekek oltása az erre kijelölt kórházi oltópontokon és a házi gyermekorvosoknál fog történni.

A gyermekek oltására kijelölt kórházi oltópontokra az internetes időpontfoglalót néhány napon belül fogják megnyitni, ennek dátumáról külön tájékoztatást fogunk kapni. Az interneten azok a szülők tudnak majd időpontot foglalni, akik érvényes regisztrációval rendelkeznek.

Nemsokára elkezdik oltani az 5-11 éves gyerekeket
Fotó: koronavírus.gov.hu

Emellett a gyermekvakcinát igénylő házi gyermekorvosok is fognak kapni a vakcinaszállítmányból.

Mint ismert, az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) a közelmúltban jelentette be, hogy engedélyezi az 5-11 éves korosztály oltását is a Pfizer gyermekvakcinájával.

Az első vakcinaszállítmány várhatóan jövő hét elején érkezik meg Magyarországra. A gyermekek oltása a tervek szerint országosan december 15-étől indul.

Az első szállítmányban várhatóan 138 ezer adag vakcina érkezik, amelynek a fele – tehát 69 ezer adag vakcina – oltható el, a másik felét félre kell tenni a második oltáshoz, mert a további gyermekvakcina szállítmányok sorsa még bizonytalan. A második oltás a gyermekeknél is az első oltás után 3 héttel lesz esedékes.

Egy ampullában 10 gyermek oltásához való vakcina lesz, így az oltást is ennek megfelelően úgy kell megszervezni, hogy egy kinyitott ampullára 10 gyermeket kell szervezni a házi gyermekorvosoknak is.

Gyermekek regisztrációja: https://vakcinainfo.gov.hu/

Fontos! A szülők a gyermek adataival és eddig a regisztrációnál még nem használt emailcímmel rögzíthetik a gyermeket. Egy emailcímről egy gyermeket lehet rögzíteni. Kérik a szülőket, hogy pontosan adják meg a gyermek adatait és az elérhetőségeket! Csak az ötödik életévet betöltött gyermek regisztrálható érvényesen!

Gyermekek oltása a házi gyermekorvosoknál, vegyes praxisokban: amennyiben a szülő szeretné gyermekét beoltatni, érdemes azt jelezni a házi gyermekorvosnak is. Emellett a www.vakcinainfo.gov.hu honlapon érvényesen regisztrált gyermekről tájékoztatást fog kapni a TAJ-szám szerint illetékes házi gyermekorvos is.

A 12-17 éves kamaszok oltása a nyár elejétől folyamatos. Az a szülő, aki kamasz gyerekét szeretné beoltatni most előzetes időpontfoglalás nélkül is megteheti a vasárnapig zajló Oltási akción, illetve a www.vakcinainfo.gov.hu honlapon történt regisztráció után az interneten is tud neki időpontot foglalni: ITT

Az Oltási akció kezdete óta már 22 ezer 12-17 éves oltását kérték a szülők, közülük 15 ezren az első oltásra érkeztek, másfél ezren pedig a megerősítő harmadik oltást is felvették. Magyarország készen áll az 5-11 évesek oltására is, miután az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) engedélyezte a Pfizer oltását erre a korosztályra, az első gyermekek oltására való vakcinaszállítmány várhatóan december 13-án érkezik.

Amennyiben a szülő szeretné 12-17 éves gyermekét beoltatni, megteheti azt a most zajló Oltási akción is akár előzetes regisztráció és időpontfoglalás nélkül.

A 18 év alatti korosztályban is lehetséges a megerősítő harmadik oltás felvétele, ami különösen indokolt lehet a krónikus betegséggel küzdő, kockázati csoportba tartozó fiataloknál. A szülőknek ez esetben érdemes a gyermek kezelőorvosával, gyermekorvosával konzultálni.

A 16-17 éves korosztály oltása május közepén kezdődött, átoltottságuk jelenleg 58%-os. A 12-15 éves korosztály átoltottsága egy hónappal később indult, átoltottságuk 39%-os. A kamaszok oltására a tanév elején célzott oltási akciót is szerveztek az iskolákban. A 18 év alatti korosztályt a jelenlegi hatósági engedélyek alapján csak Pfizer vakcinával lehet oltani.

Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) a közelmúltban engedélyezte az 5-11 évesek oltását is a Pfizer-vakcinával. Az oltási munkacsoport megkezdte a gyerekek oltásának előkészítését, a szükséges vakcinák várhatóan december 13-án érkeznek . A gyerekek oltását a gyerekoltásokra kijelölt kórházi oltópontokon és igény esetén a házi gyermekorvosoknál tervezik. Az előkészületek tartanak, a terveket ezen a héten véglegesítik, és a tudnivalókról időben tájékoztatjuk a szülőket.

A gyermekek védelme érdekében a kormány több intézkedést is elrendelt a közelmúltban: a pedagógusok számára már tavasszal oltási akciót szervezett, mostantól a pedagógusoktól is elvárt az oltás felvétele az állami fenntartású iskolákban, az iskolákban továbbra is fontos a megelőző higiénés szabályok betartása, az iskolaigazgatók előírhatják a maszkviselést, és decembertől csak védettségi igazolvánnyal léphetnek be a külsős dolgozók az iskolákba.

A nagy sikerre való tekintettel újabb egy héttel meghosszabbította a kormány a november 22-én kezdődött Oltási akciót, így az új időpont szerint december 12. vasárnap estig lehet a kórházi oltópontokon előzetes regisztráció és időpontfoglalás nélkül oltakozni. Az oltópontok minden nap reggel 7 és este 19 óra között vannak nyitva. A kórházak országszerte továbbra is megemelt oltási kapacitással várják az érkezőket akár az első, az elmaradt második, vagy a harmadik oltásra. Az oltatlanok előzetes regisztráció nélkül is érkezhetnek az oltópontra, ez esetben regisztrációjukat a helyszínen végzik el. Akik időpontfoglalás nélkül érkeznek, azokat érkezési sorrendben fogják beoltani. Aki előzetesen regisztrált és foglalt az interneten időpontot az elkerülheti a várakozást.

Az oltási akción eddig a legtöbben már a megerősítő harmadik oltást vették fel, amely mindenkinek javasolt, aki 4 hónapnál régebben kapta meg az előző oltását. A megerősítő oltással ismét 80-90%-ra emelhető a védettségi szint. A még oltatlanokat továbbra is kérjük, hogy vegyék fel mielőbb az oltást, mert a most terjedő delta vírusmutáns rájuk a legveszélyesebb, súlyos megbetegedést képes okozni.

 

Mit vigyek magammal az oltásra?

 

Az oltásra érkezőket kérjük, hogy hozzák magukkal személyi irataikat (személyi igazolvány, TAJ-kártya), második és harmadik oltás esetén a korábbi oltást igazoló dokumentumokat.

Nagyban meggyorsítja az oltást, ha az oltakozók magukkal hozzák kinyomtatva, kitöltve és aláírva a Hozzájáruló nyilatkozatot (3. oltás esetén is szükséges).

Kérjük, hogy ne felejtsék otthon a maszkot sem!

 

Mikor és hol van az Oltási akció?

Az oltási akció 2021. november 22. hétfőn kezdődött, és – a meghosszabítás értelmében – december 12. vasárnapig tart a kórházi oltópontokon, egyes településeken szakrendelőkben is. 101 megyei és városi kórházban várják az oltakozni szándékozókat reggel 7 és este 19 óra között. A kórházak megemelt oltó kapacitással működnek.

Az oltópontok listája: Oltópontok

 

Időpontfoglalással és anélkül is lehet érkezni

Az Oltási akció során időpontfoglalással és anélkül is lehet érkezni az oltópontokra akár az első, akár az elmaradt második, akár a harmadik oltásra.

Időpontot azok tudnak foglalni, akik előzetesen regisztráltak a www.eeszt.gov.hu honlapon. Nekik javasoljuk is az időpontfoglalást, így el tudják kerülni az esetleg sorban állást.

Ugyanakkor időpontfoglalás nélkül is lehet érkezni az oltásra. Ebben az esetben az oltás érkezési sorrendben történik. Az oltási akción azok az oltatlanok is mehetnek a kórházi oltópontokra, akik eddig még nem regisztráltak a www.vakcinainfo.gov.hu honlapon, ez esetben őket a helyszínen regisztrálják egy formanyomtatvány kitöltésével. Az első oltásra érkezőket fel tudják gyorsítani az oltási folyamatot, ha magukkal viszik kinyomtatva és kitöltve a REGISZTRÁCIÓS LAPOT és a HOZZÁJÁRULÁSI NYILATKOZATOT.

 

 

Ötféle vakcina áll rendelkezésre

A kórházi oltópontokon ötféle vakcina áll rendelkezésre: Pfizer, Moderna, AstraZeneca, Janssen és Sinopharm. A Szputynik már elfogyott.

Az oltóorvosok segítenek a legmegfelelőbb vakcina kiválasztásában.

 

Megerősítő harmadik oltás felvétele

Az Oltási akcióra azok is érkezhetnek időpontfoglalás nélkül a kórházi oltópontokra, akik a megerősítő harmadik oltásukat szeretnék felvenni. Mindenkinek ajánlott a harmadik oltás felvétele, aki elmúlt 18 éves és már több mint 4 hónap eltelt a legutóbbi oltása óta. A harmadik oltáshoz javasolt vakcinát a helyszínen, az oltóorvossal lehet egyeztetni.

 

12-17 évesek oltása az Oltási Akción

Az Oltási akción a még oltatlan 12-17 éves gyermekek oltására is lehetőség van, ez esetben javasolt a szülői kíséret is az oltásra és mindenképpen szükséges szülői hozzájáruló nyilatkozat.

 

5-11 évesek oltása

Az Oltási akció keretében még nem, de heteken belül várhatóan megkezdődhet az 5-11 éves gyermekek oltása is. Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) november 25-én jelentette be, hogy engedélyezi ennek a korosztálynak az oltását is a Pfizer-vakcinával. Az első szállítmány várhatóan december 13-án vérkezik meg. A további tudnivalókat hamarosan ismertetjük.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar Péteren és a rikácsoló sorozatszínészen röhög az internet - mémek

origo.hu

Elképesztő: kiderült, ki miatt nincs béke

borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

hirtv.hu

Megfenyegették a HírTV stábját Monfalconéban + videó

ripost.hu

Újabb milliomosa van Magyarországnak: hatalmas összeget nyert egy szerencsés

magyarnemzet.hu

Jürgen Klopp már másképp látja: Ma éjjel valami különleges történhet + videó

origo.hu

Brutálisan összeverték Miley Cyrust

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Ez a hét nagyon nagy lehetőségeket rejt

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Elárasztotta a lakótelepet a víz ebben a nyugat magyarországi megyében, ezt tették a lakók

INSIDER

Gyereket keresnek a veszprémi rendőrök, senki sem tudja, hol lehet

INSIDER

Baleset történt Győrben: halálgömbből zuhant a mélybe a motoros

INSIDER

Újabb milliomosa van Magyarországnak: hatalmas összeget nyert egy szerencsés