Létrehozva: 2018.04.30.

Újabb 11 évet kaphat Portik Tamás, ez lehet az ok

Egyre valószínûbb, hogy Portik Tamás állt a kilencvenes évek merényletei mögött: miután a Prisztás- és a Boros-gyilkosság miatt már elítélték, õt gyanúsítják azzal is, hogy megbízást adott egy további merényletre. Az áldozat nyilatkozott a Ripost-nak.

A Fenyő-gyilkosság újabb fejleményei után most az Ügetőnél 1996-ban történt merényletkísérletben is fordulat történt: csütörtökön a Nemzeti Nyomozó Iroda meggyanúsította a gyilkosság megrendelésével a Prisztás- és Boros-gyilkosság miatt már jogerős börtönbüntetését töltő Portik Tamást. Márciusban ugyancsak Portikot, áprilisban pedig Gyárfás Tamást is meggyanúsították azzal, hogy megbízást adtak Fenyő János médiacézár megölésére.

 

Négy lövés az Ügetőnél

Portik Tamás amiatt adhatott megbízást a Prisztás József lovaival is versenyző fogathajtó lelövésére, mert Lakatos Csaba pontosan tudta, hogy Portik állhat a Prisztás-gyilkosság mögött. Amint ez visszajutott Portik fülébe, a gyanú szerint megbízta Tanyi Györgyöt a fogathajtó megölésével. Tanyi 1996. november 13-án, az esti órákban négy célzott lövést adott le a Fiumei úti Sírkert egyik épületének a tetejéről a szomszédos ügetőn tartózkodó Lakatos Csabára. A hajtót három golyó találta el: egy a nyakán, egy az ágyéki csigolyája mellett, egy pedig a bal combjánál, életét csak a gyors orvosi beavatkozás mentette meg. Tanyi Györgyöt előre kitervelten elkövetett emberölés kísérlete miatt idén januárban 11 év fegyházra ítélték. Tanyi már korábban beszélt arról, hogy Portiktól kapta a megbízást, és hogy Portik Fenyő János meggyilkolásával is meg akarta őt bízni, de azt nem vállalta.

Lapunk megkereste az ügy áldozatát, Lakatos Csabát, az Ügető többszörös bajnokát.

 

Hogy mit mondott a sportember, és ki lehet az, aki Portik ellen friss  bizonyítékkal szolgálhatott, kiderül a hétfői %Ripost% napilapból. Keresd az újságárusoknál!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

hirtv.hu

Láncreakció – Brit elemző: teljes ukrán dandárok nem hajlandók engedelmeskedni parancsnokuknak + videó

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

travelo.hu

Csodájára járnak a színpompás dunántúli völgynek, ahol azáleák virágoznak

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

"Éjszakai sötétség volt délután háromkor" – SMA Tomika és szülei így vészelték át az apokaliptikus vihart Dubajban

INSIDER

Nem fogsz örülni: mutatjuk, milyen hatással lesz a szervezetedre a közelgő telihold

INSIDER

A Nobel-díjas Krausz Ferenc is kitöltötte a zöld-párbeszéd kérdőívet

INSIDER

Orbán Viktor: Mi a béke pártján állunk