Létrehozva: 2020.04.17.

Új szórakozás: Csapatban, részegen kocsikáznak a fiatalok

Új, közveszélyes szórakozást találtak maguknak a bezártságot rosszul bíró fiatalok, „céltalan kocsikázással” lazítanak, sokan részegen. Ez életveszélyes: egyrészt nem tartják egymástól a kötelező távolságot, másrészt emiatt rengeteg cserbenhagyásos gázolás történt az elmúlt hónapban.

Miközben alig van „szokásos” baleset, csakhúsvét hétvégéjén három cserbenhagyásos baleset történt, egyikük sajnos halállal is végződött. A Biatorbágyi Polgárőrségnek köszönhetően az okokra is fény derült. Ők hívták fel a figyelmet, hogy egyre népszerűbb a fiatalok körében a „céltalan kocsikázás” – csakhogy most, a járványidőszakban ez tilos. Csak alapos indokokkal hagyhatjuk el otthonunkat – és a csoportos kocsikázás nem ilyen. Magyarán: bárkit megállíthat a rendőr, és megkérdezheti, hogy hová tart és milyen indokkal, és ha nem tud megfelelő választ adni, bírságot is kaphat.

Figyelmeztetnek a polgárőrök

„Az a tapasztalatunk, hogy az esti időszakban ismét visszatértek a céltalanul kocsikázó fiatalok, négyen-öten egy autóban. Ez a kormányrendelet alapján szabálysértés, ami azonnali büntetést von maga után. Ebben az esetben a gépkocsi tulajdonosa/vezetője az első számú felelős” – hívták fel a figyelmet a polgárőrök.

A részeg cserbenhagyó még hazavitte bulizó társait

Az elmúlt napokban több olyan is történt, amikor a sofőrök ittasan balesetet okoztak, majd elmenekültek. Húsvétvasárnap Újcsalános és Sóstófalva között ütöttek el egy férfit, a rendőrök nem sokkal később két, láthatóan ittas férfit találtak egy betört szélvédőjű autó mellett. Az egyikőjük elmondta, hogy ő ütött el korábban valakit, de nem álltak meg segítséget nyújtani, ehelyett inkább hazavitték még két társukat, akik szintén az autóban ültek. Később visszamentek, de áldozatukat már nem találták a helyszínen, őt később a rendőrök találták meg holtan. Az autóban ülő mind a négy fiatalnál pozitívat mutatott az alkoholszonda.

Pár napja Zalaegerszegnél, Pózva felé haladva ütöttek el egy gyalogost, majd a sofőr elmenekült. Szintén húsvétvasárnap a budapesti Szabadföldi úton történt cserbenhagyásos baleset, ketten is megsérültek. Az elkövető autóját hátrahagyva elszaladt a helyszínről. Biatorbágyon húsvéthétfő délutánján gázoltak el egy nőt a zebrán, ő súlyos sérüléseket szenvedett. A vétkes sofőr itt is elhajtott a helyszínről, pechjére a környék jó kamerákkal van felszerelve, így őt is biztosan elkapják majd a rend őrei.

Tele a net „kocsikázó” videókkal

A Facebook, a Youtube és az Instagram is teli van olyan posztokkal, hogy sokan az autójukban próbálnak „lazítani”. „Kicsit ki kell mozdulni, nem érintkezünk senkivel” – mondják sokan.

De vannak kis videók „laza kocsikázásokról”, „éjszakai kocsikázásokról”, gyerekkel, kutyával való kocsikázásról. És bár ez érthető, de járványidőszakban még nem részegen is tilos…

Belgiumban még szigorúbban büntetik Belgiumban egy férfi autóját le is foglalták, miután harmadjára kapták a rendőrök „céltalan kocsikázáson”. Először megbírságolták, másodjára sikerült alapos indokkal előállnia, miért ült autóba, harmadjára azonban elvették az autóját. Magyarországon nem ennyire szigorúak a rendőrök, de bírságolhatnak a szükségesség és arányosság betartásával, ha valaki megszegi a korlátozó intézkedéseket.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

hirtv.hu

Most minden szem Iránra szegeződik: válaszcsapásától kitörhet a harmadik világháború + videó

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

hirtv.hu

Halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

"Éjszakai sötétség volt délután háromkor" – SMA Tomika és szülei így vészelték át az apokaliptikus vihart Dubajban

INSIDER

Nem fogsz örülni: mutatjuk, milyen hatással lesz a szervezetedre a közelgő telihold

INSIDER

A Nobel-díjas Krausz Ferenc is kitöltötte a zöld-párbeszéd kérdőívet

INSIDER

Orbán Viktor: Mi a béke pártján állunk