Létrehozva: 2021.01.11.

TV2 Tények – Ezek voltak a nap legfontosabb hírei

Nincs sok időd, de kí­­ván­­csi vagy a nap leg­­­fon­­to­­sabb tör­­té­­né­­se­ire? Össze­­szed­­tük egyet­­len cikk­­ben, mi tör­­tént itt­­hon és a vi­­lág­­ban, a Tv2 Té­­nyek se­­gít­­sé­­gé­­vel.

NEM HÚZTA FEL A REDŐNYT, MEGHALT

Gyilkos vagyok! Ezt mondta az a soproni nyugdíjas, akit azzal vádolnak, hogy hagyta meghalni feleségét, miután fellökte. Sírva nyilatkozott a Tényeknek, azt mondta, egy semmiségen vesztek össze, hogy felesége nem húzta fel a redőnyt. Ő ekkor hozzávágott egy poharat, fellökte, majd kiment az udvarra, az asszonyt pedig otthagyta a konyhakövön. Végül a lánya hívta ki a mentőt, de már hiába, a férfi több mint hét évre mehet börtönbe.

„SAJNOS ROSSZUL SÜLT EL A DOLOG”

Még életben lehetett az a férfi, akit talicskán tolt haza két ismerőse Alsószentmártonban, később viszont már csak a holttestét találták meg. A falubeliek azt hitték, meggyilkolták a férfit, egy ipari kamera ugyanis rögzítette, ahogyan tolják a testét. Egyikük azonban most kamera elé állt és bizonyítékot is mutatott arra, hogy akkor még életben volt a barátjuk. A rendőrség most ismeretlen tettes ellen nyomoz.

TÖBB SZÁZ MÉTERT TOLATOTT A SZTRÁDÁN

Több száz métert tolatott egy autós az M1-es autópályán vasárnap délután Komárom közelében. A megdöbbentő esetet egy másik sofőr rögzítette. A felvétel készítője dudált is a szabálytalankodónak, hogy életveszélyes, amit csinál, folyamatosan haladtak mellette ugyanis az autók. Tavaly júniusban hasonló eset miatt már elítéltek egy sofőrt. Súlyos esetben akár börtönbe is kerülhet a vétkező.

KIVÁGOTT NADRÁGBAN MUTOGATTA MAGÁT

Elfogták a rendőrök azt a szatírt, aki a szentendrei HÉV-en mutogatta magát az utasoknak. Egy édesanya, aki kislányával utazott a vonaton, le is fotózta a férfit. A szatírt több helyen is látták és több utas is készített róla felvételeket. Végül a HÉV-rendészek ismertek rá és tartóztatták fel, míg a rendőrök kiértek. A férfit viszont még nem gyanúsították meg, mert vizsgálják a beszámíthatóságát.

Verte, rugdosta, majd egy kilométeren át a földön vonszolta szerelmét egy férfi Lajosmizsén. A nő belehalt a sérüléseibe. A gyilkosság estéjén a pár egy közeli kocsmában ivott, ahol a nő más férfiakkal is táncolt, amitől a férfi dühös lett. Először csak ordibált a nővel és lökdöste, majd hazafelé meg is támadta őt. Kegyetlenül végzett vele, akár élete végéig is börtönben maradhat.

Brutális kocsmai verekedést vett fel a kamera Környén. Először két férfi verekedett össze, az egyik azt mondta, hogy a másik kötekedett, még a pultosnőt is szidta. Ököllel ütötték egymást, sőt a megütött férfit a másik még a földön is fejbe akarta rúgni. Ekkor egy harmadik férfi is becsatlakozott, később pedig egy bors-spray is előkerült. Az ügyészség most azt kérte, hogy a verekedőket ítéljék pénzbüntetésre.

Megöltek és megfőztek egy pávát közmunkások Kiskörén. Erről a madár gazdája írt az egyik közösségi oldalon. Az állatot nagyon szerették a helyiek, Borisznak hívták. Most épp elkóborolt, akkor kapták el és ették meg. Az ott élők megdöbbentek, amikor megtudták, hogy mi történt, mert a páva egyfajta turista látványosságnak számított, sokan fényképezkedtek a madárral. A rendőrség már nyomoz az ügyben.

Hasba szúrta 14 éves osztálytársát egy fiú egy tatabányai általános iskolában. A tini egy korábbi sérelmét akarta így megtorolni. Szünetben odalépett haragosához és szúrt. Úgy tudjuk, előre eltervelte borzalmas tettét. Készült rá, otthonról vitt konyhakést. Még egy halállistát is készített. A rendőrök a tinit őrizetbe vették, az áldozatot a mentők kórházba vitték, megműtötték, stabil az állapota.

Megkötözte és agyonverte barátjának idős édesanyját egy férfi Dabason. Azért támadt rá, hogy megszerezze tőle a megtakarított pénzét. A tárgyalásokon mindvégig tagadta, hogy ő követte volna el a szörnyű tettet. A bíróság azonban jogerősen életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélte, amiből harminc év múlva szabadulhat.

 

Brutális kegyetlenséggel ölte meg nagynénjét egy férfi Pestszentimrén. Miután a nő ajtót nyitott, azonnal rátámadt. Gereblyével ütötte, megrugdosta, majd kalapáccsal halálra verte a nőt. A férfi nem volt beszámítható, amikor elkövette a gyilkosságot és súlyos személyiségzavarban szenved, ezért kényszergyógykezelésre ítélte a bíróság. Megrázó történet következik.

 

Hatalmas robbanás rázta meg a Csepel-szigetet, egyetlen másodperc alatt felrobbantottak egy toronyházat, mert a helyén épül meg a 2023-as atlétikai világbajnokságnak otthont adó stadion. Az 57 méter magas épület 44 évig állt a szigeten, de olyan rossz állapotban volt, hogy gazdaságtalan lett volna felújítani.

KUTYA MARCANGOLTA A FÉRFIT Brutálisan kiharapott egy darabot egy férfi karjából egy megvadult rottweiler Kőszegen. A férfi a saját kutyáját sétáltatta az utcán, amikor a póráz nélküli kutya rájuk támadt. A férfi ezután dolgozni sem tudott, hónapokig járt gyógytornára. Azóta is perben áll a támadó kutya gazdájával, de nem tudnak megegyezni. Ráadásul a helyiek szerint több ilyen támadás is történt a környéken és rettegnek a megvadult állattól. Nézd meg a teljes riportot!   MUNKA KÖZBEN GÁZOLTA HALÁLRA A VONAT Halálra gázolt egy 66 éves asszonyt a vonat Szárligetnél. A nő egy takarítócég alkalmazottja volt, úgy tudjuk, éppen szemetet szedett, munkaidőben érte a tragédia. A szolgálati átjárón mehetett át, amikor az érkező szerelvény halálra gázolta. A településen jól ismerték a nőt, mindenkit sokként ért a halála.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nézegessen Magyar Péter mellett tüntetőket!

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Ez még Hamiltonnál is nagyobbat szólhat, elképesztő átigazolásra készül a Red Bull

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Új sorozat érkezik a Fix Magyar Állampapírból

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast