Létrehozva: 2020.12.01.

TV2 Tények – Ezek voltak a nap legfontosabb hírei

Nincs sok időd, de kíváncsi vagy a nap legfontosabb történéseire? Összeszedtük egyetlen cikkben, mi történt itthon és a világban, a TV2 Tények segítségével.

Tényleges életfogytiglani fegyházra ítélte a bíróság azt a férfit, aki egy tapétavágó késsel gyilkolta meg ismerősét tavaly Pesterzsébeten. A férfi olyan indulattal esett neki áldozatának, hogy kis híján levágta a fejét. A gyilkosságot a szemközti házból végignézték, ők hívták a rendőröket. A gyilkos a bíróságon azt mondta, nagyon megbánta, amit tett. Az ítélet nem jogerős. A nyugalom megzavarására alkalmas riport következik.

A feje csapódott a szélvédőnek annak a férfinak, akit a Komárom megyei Csémen gázoltak halálra hétfőn koraeste. A 32 éves gyalogos szabálytalanul, láthatósági mellény nélkül ment a sötétben. A sofőr azt nyilatkozta a Tényeknek, hogy csak azt vette észre, amikor elütötte, pedig nem is hajtott gyorsan.

Életveszélyben van, lélegeztetőgépre került az a kispesti férfi, akinek porig égett a lakása vasárnap. Információink szerint a férfi egy gyertyát gyújtott felesége emlékére, majd elment fürdeni. Amikor kijött, már minden lángolt. Úgy tudjuk, 91 éves felesége néhány hete halt meg, elesett, majd romlani kezdett az állapota és a koronavírust is elkapta. A 87 éves férfi tesztje is pozitív lett.

Hiánycikk lett a gyógyszertárakban a véroxigénszint mérő. A készülék ugyanis akár a tünetek megjelenése előtt is jelezheti a koronavírus-fertőzést. Egy háziorvos szerint a tüdő a fertőzés hatására az egyik pillanatról a másikra képes összeomlani, ezért fontos időben felismerni a betegséget. Ebben segíthet az eszköz, ám az alacsony véroxigénszint nem minden esetben utal koronavírusra.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kőgazdag Aurél 20 éves lett: Nyomasztja a családalapítás

ripost.hu

Már tisztán látszik, gigantikus aszteroida száguld a Föld felé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Tíz orvossal bővült a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjasok köre

INSIDER

"Éjszakai sötétség volt délután háromkor" – SMA Tomika és szülei így vészelték át az apokaliptikus vihart Dubajban

INSIDER

Nem fogsz örülni: mutatjuk, milyen hatással lesz a szervezetedre a közelgő telihold

INSIDER

A Nobel-díjas Krausz Ferenc is kitöltötte a zöld-párbeszéd kérdőívet