Létrehozva: 2020.12.16.

Tragédia Kőbányán: a negyedikről vetette magát a halálba László – döbbenetes, hogy miért tette

Végső elkeseredésében dobhatta el az életét az a középkorú férfi, aki hétfő délután ugrott ki az egyik kőbányai ház negyedik emeletéről. Úgy tudni, a 45 év körüli Lászlónak éppen a tragédia napján kellett volna elhagynia az albérletét.

znaDöbbenettel állnak a szomszédok a hétfői események előtt, a ház lakói sajnálattal beszélnek a magányosan élő férfi tragikus haláláról.

Fotó: Shutterstock

„Korábban volt egy sztrókja, amitől a jobb karja teljesen lebénult. Nem is tudta használni semmire, legtöbbször a kabátja zsebében tartotta azt a kezét. Legutóbb a tragédia előtt egy nappal mondtam neki, hogy szívesen segítek bármiben, de ezúttal is visszautasított. Mindig feltakarítottam előtte is, de ha valamit kellett volna vásárolni, szívesen hoztam volna neki. Vagy akár egy tál étellel is megkínáltam volna, de semmit sem fo­gadott el. Kedves, udvarias volt, köszönt, de azon kívül nem volt be­szédes, zárkózottan élt„ – mondta a Bors-nak tegnap az öngyilkos férfi egyik szomszédja.

Fotó: Bors

A második emeleten élő László a végzetes napon felment a negyedikre, az előtérben kinyitotta az ablakot, és a mélybe vetette magát. A szemtanúk elmondása alapján biztosra akart menni, állítólag fejjel lefelé zuhant a betonra. A becsapódás helyszínét földdel fedték be, de még kedden délelőtt látszódtak a vérnyomok.

„Korábban biztonsági őrként dolgozott, de a betegsége óta nem tudta elvégezni a munkáját. Azt hallottuk, hogy már nem tudta fizetni az albérletét, s éppen a tragédia napján kellett volna elhagynia azt. Hallottam a szirénázást, de ezen a környéken ez annyira természetes, hogy fel sem tűnt. Aztán az egyik szomszéd hívott fel azzal, hogy mi történt. Nagyon megrázó ez most az egész lakóközösségnek” – tette hozzá a könnyeivel küszködve egy nő, aki szintén abban a négyemeletes házban él.

Fotó: Bors

A középkorú férfi korábban motorral közlekedett, de a betegsége óta azt sem tudta használni. A jármű a szomszédok elmondása szerint mindig az épület előtt volt leláncolva, de nagyjából két hete eltűnt, miután László eladta valakinek. Éppen ezért egyes vélemények szerint elképzelhető, hogy a férfi készült a tettére.

Bűncselekményre utaló körülmény nem merült fel, így a rendőrség kizárta az idegenkezűség lehetőségét.

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelkielsősegély-számot!

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

hirtv.hu

Láncreakció – Brit elemző: teljes ukrán dandárok nem hajlandók engedelmeskedni parancsnokuknak + videó

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

travelo.hu

Csodájára járnak a színpompás dunántúli völgynek, ahol azáleák virágoznak

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

"Éjszakai sötétség volt délután háromkor" – SMA Tomika és szülei így vészelték át az apokaliptikus vihart Dubajban

INSIDER

Nem fogsz örülni: mutatjuk, milyen hatással lesz a szervezetedre a közelgő telihold

INSIDER

A Nobel-díjas Krausz Ferenc is kitöltötte a zöld-párbeszéd kérdőívet

INSIDER

Orbán Viktor: Mi a béke pártján állunk