Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.09.22.

Tovább titkolózik Karácsony Gergely az egyetemi fizetéséről

A főpolgármester újra sumákol, ahogyan ezt tette a nyelvvizsga ügyében is anno. A két történet egymásra épül.

Karácsony Gergely a jelek szerint továbbra sem hajlandó tisztázni, pontosan mikor és mennyit keresett, amíg a Budapesti Corvinus Egyetemen dolgozott.

A Mediaworks Hírcentruma szerdán ismét megkereste a Főpolgármesteri Hivatalt az ügyben, ám mint korábban, a Városházán ismét elhárították a kérdést, s azt javasolták: felvetésünkkel forduljunk az egyetemhez.


Karácsony Gergely főpolgármester a Budapesti Közlekedési Központ sajtótájékoztatóján, melynek témája a Blaha Lujza téri felújítás volt. Fotó: Mirkó István (MI)

Ezt meg is történt, vagyis sokáig már nem titkolózhat a főpolgármester – írja a Magyar Nemzet.

Karácsony Gergely egyetemi, adjunktusi keresetének kérdése azután került a közvélemény érdeklődésének homlokterébe, hogy nyilvánossá vált az Oktatási Hivatal vizsgálatának eredménye.

A hivatal 32 oktatót érintő vizsgálódásában azt állapította meg, hogy csupán egyetlenegy személynél akadtak gondok, ő pedig – mint azt a Magyar Nemzet megírta – nem más, mint Karácsony Gergely.

A hivatal szerint a főpolgármestert korábban úgy nevezték ki adjunktusnak, hogy ennek feltételei nem voltak meg. A történésekről a minap a Mediaworks Hírcentrumának riportere próbálta megismerni a baloldali politikus véleményét.

Ekkor Karácsony egyrészt ismét az őt alkalmazó Budapesti Corvinus Egyetemre mutogatott, másrészt megemlítette, hogy százezer forintért dolgozott.

Azonban utóbbi megjegyzése erősen kérdéses. A Mediaworks Hírcentruma ugyanis úgy értesült, hogy Karácsony adjunktusként nem százezer, hanem 218 ezer forintot keresett. Az ellentmondás feloldásáért korábban már a Magyar Nemzet kereste a Főpolgármesteri Hivatalt, de akkor is azt tanácsolták, forduljanak a Corvinushoz.

Csaknem bruttó 25 millió forintot tehetett zsebre jogosulatlanul Karácsony Gergely, hiszen a jelenlegi főpolgármester tíz év alatt ennyi pénzt kapott a Corvinus Egyetemtől, ahol megfelelő képesítés nélkül oktatott, írja a Magyar Nemzet.

A hazugságspirálba keveredett főpolgármesterről egyértelműen kiderült az utóbbi időszakban, hogy kivételezett személy, egy szűk, korrupt baloldali elit tagja. Bőségesen megtérült a politikai szolgálat Karácsony Gergelynek, ugyanis a baloldali kormányoktól a családi cégének juttatott megrendeléseken kívül a Corvinus Egyetemen is oktathatott tíz éven át, megfelelő képesítés nélkül. A Magyar Nemzet birtokába került kinevezési okiratok alapján egyetemi oktatói pályafutása alatt összesen közel 25 millió forintot keresett Karácsony Gergely. Miután az Oktatási Hivatal vizsgálata megállapította, hogy sem a tanársegédi, sem az adjunktusi kinevezése nem felelt meg az egyetem belső szabályzatának, illetve a törvényi előírásoknak, egyértelműen kijelenthető, hogy ezt a 25 millió forintot jogtalanul vette fel Karácsony. Az Oktatási Hivatal 2004. január elsejétől ellenőrizte a Budapesti Corvinus Egyetemen harminckét oktatójának jogviszonyát, akik közül csak Karácsony Gergely nem teljesítette a foglalkoztatásához szükséges feltételeket. A tanársegédi kinevezése nem felelt meg az intézményi szabályzatnak, mert nem volt meg a feltételként előírt legalább egy C típusú nyelvvizsgája vagy ezzel egyenértékű államilag elismert oklevele. Az adjunktusi kinevezése is szabálytalannak bizonyult, mert Karácsony a rendelkezésre álló dokumentumok alapján nem kezdte meg a doktorjelölti jogviszonyt. A szabályzat szerint a kinevezési feltételek között rögzíteni kellett volna, hogy Karácsony három éven belül létesítsen doktorjelölti jogviszonyt, ellenkező esetben felmentik állásából. Ez azonban a határidőig nem történt meg; később, 2014. augusztus 31-én Karácsony maga kezdeményezte a jogviszony közös megegyezéssel történő megszüntetését. A főpolgármester – aki egyben a Gyurcsány-show egyik miniszterelnök-jelöltje is – az újságírói kérdéseket folyamatosan elhárította és a Corvimus Egyetemre próbálta hárítani a felelősséget. Szerinte ha bármilyen jogszerűtlenség történt, azt nem ő, hanem a felsőoktatási intézmény követte el. Arra is hivatkozott, hogy egyetemi alkalmazásakor tőle senki nem követelt meg olyan feltételeket és a szerződésében sem rögzítettek olyan előírásokat, amelyekről az Oktatási Hivatal vizsgálati jelentésében hiányosságként szó esik. Később a Mediaworks Hírcentrum riporterének kérdésre valótlant állított a fizetéséről is. Karácsony azt mondta: nagyjából százezer forintot keresett havonta egyetemi oktatóként. Most ez a kérdés is tisztázódott, a kinevezési okiratokon egyértelműen szerepelnek az adott időszakra vonatkozó illetmény összegek. Karácsony 2004 márciusában kezdett tanársegédként dolgozni a Corvinuson, havi 144 ezer forintos fizetésért. A következő év januárjától 154 ezer nyolcszáz forintra emelték az illetményét, majd még 2005 szeptemberétől 161 ezer nyolcszáz forintra módosult Karácsony bére. Közvetlenül a 2006-os választások előtt még gyorsan emelte a Gyurcsány-kormány az oktatói fizetéseket, bár a mértéket nem lehet nagyvonalúnak nevezni, mindenesetre pár ezer forinttal így is több lett Karácsony illetménye. A nagy ugrás 2008. március elsejétől következett, ekkor nevezték ki adjunktusnak, és a fizetése 218 ezer 700 forintra emelkedett és maradt is egészen a 2014. augusztus 31-én történt távozásáig. Összesen tehát majdnem 25 millió forintot keresett Karácsony Gergely a Corvinus Egyetemen úgy, hogy hiányoztak az oktatói munkavégzéséhez szükséges alapvető feltételek: a megfelelő nyelvismeretet igazoló okmány, illetve a doktorjelölti jogviszony megkezdése. A 2000-es évek nagy részében Karácsony már elkötelezett, bizalmi emberként dolgozott az MSZP–SZDSZ-kormánynak is. Gyurcsány Ferenc miniszterelnöksége idején, a Miniszterelnöki Hivatal koordinációs politikai államtitkárságával 2004. január elsejétől szerződésben állt Karácsony cége, a Social Report Bt., amely politikai tanácsadásért havi 350 ezer forint plusz áfa díjazást kapott. Aztán az évek során a cég összességében mintegy 25 millió forintos megbízásban részesült a Gyurcsány-kormánytól, egészen a 2009-es miniszterelnök-váltásig, amikor Bajnai Gordon ült be a bársonyszékbe.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rengetegen hallgatták Orbánt Viktort - fotók

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

INSIDER

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

INSIDER

Hátborzongató: váratlan helyen jelent meg Vera rég elhunyt dédanyjának szelleme – fotó

INSIDER

„Sajnos a legrosszabbra is fel kell készülnünk” – Kétségbeesetten keresik a 46 éves marcali családapát