Létrehozva: 2019.01.22.

Tovább nőnek a bérek, ezt várják az elemzők

Idén is marad az erõteljes bérnövekedés az MTI-nek nyilatkozó makrogazdasági elemzõk szerint, bár a tavalyinál valamivel mérsékeltebb ütemben.

Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője a legfrissebb kereseti statisztikát kommentálva közölte: a bérnövekedés a piaci várakozással összhangban alakult tavaly novemberben, ugyanakkor továbbra is lassuló trend figyelhető meg.

Véleménye szerint az idei növekedést nehéz megbecsülni, mivel a KSH új módszertannal méri majd a kereseteket, a béremelkedés reálgazdasági hatása mérsékeltebb lehet, mint 2018-ban.

Suppan Gergely, a Takarékbank elemzőjének kommentárja szerint

2018-ban 11 százalékot meghaladó lehetett a bérnövekedési ütem, idén pedig 9 százalékos növekedést vár.

Tavaly a reálbérek növekedése 8,3 százalékos lehetett, 2019-ben pedig 6 százalékot alulról közelítő növekedésre számít az elemző.

Nyeste Orsolya, az Erste Bank szenior makrogazdasági elemzője is azt emelte ki, hogy

folytatódott a korábbi hónapoknak megfelelő kiemelkedő bérnövekedés, és  2019-re sem lát olyan tényezőt, ami ezt jelentősen lassítaná.

Idén 7-8 százalék között alakulhat a keresetek növekedése az Erste Bank szerint.
   

Németh Dávid, a K&H Bank elemzője azt írta:

a tavalyi növekedés után az idén is emelkednek az átlagbérek,

hiszen januártól megint nőtt a minimálbér és a garantált bérminimum, a munkaerőpiaci helyzet pedig továbbra is ösztönzi a bérek emelkedését.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Megszületett az ítélet, egy vagyont kell fizetni Cristiano Ronaldónak

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

life.hu

Megszólalt II.Erzsébet bizalmasa: így viselkedett a királynő a színfalak mögött

magyarnemzet.hu

Jürgen Klopp már másképp látja: Ma éjjel valami különleges történhet + videó

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

vg.hu

A vártnál előbb érkezett a felezés a bitcoin piacán: ennek senki sem örülhet

origo.hu

Brutálisan összeverték Miley Cyrust

lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Elnyílt a tulipánod? Mutatjuk, mit kell tenned a hagymával

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Eltüntettek egy-két kínos képet Magyar Péterről

INSIDER

Meglőtte, majd hátba szúrta riválisát egy féltékeny férfi Tatabányán

INSIDER

300 csapattal rajtol vasárnap a világ legnagyobb pontyfogó horgászversenye a Balatonon

INSIDER

Nagyot emeltek mostanában a mobilszolgáltatók: így válthatsz olcsóbb díjcsomagra!