Létrehozva: 2021.01.30.

Tiszta vizet öntött a pohárba a főorvos: elárulta, mit gondol a kínai vakcináról

Szlávik János őszintén beszélt a hazánkban elérhető koronavírus elleni vakcinákról.

Stabilizálódni látszik a járványhelyzet, az új koronavírus-fertőzöttek és az elhunytak száma lényegében nem változott az utóbbi napokban, tehát platófázisba ért a járvány – mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa szombaton a közmédiának.

Szlávik János szerint ebből még nem lehet következtetni a járvány további alakulására, ezért figyelni kell a számokat, és bízni abban, hogy nem emelkednek újra, ahogy sok más európai országban.

MTI/Szigetváry Zsolt

Őszintén a hazánkba érkező vakcinákról

Kérdésre elmondta azt is, hogy a Magyarországra érkező vakcinák nem egyformák: vannak hagyományos módszerrel készült oltóanyagok, de vannak második és harmadik generációs szerek is.

„Viszont mindegyik megegyezik abban, hogy a súlyos betegség kialakulása és az elhalálozás megelőzhető vele”

- fogalmazott az infektológus, hozzátéve, hogy természetesen a vakcinák hatékonysága is eltérő.

Hangsúlyozta, az a fontos, hogy az emberek ne kerüljenek olyan állapotba, hogy kórházi kezelésre szoruljanak, és ne haljanak meg,

„ezért én azt tudom mondani, hogy minden Magyarországra érkező vakcina hatékony abból a szempontból, hogy megvédi az emberek egészségét és életét”.

Hozzátette, így van ez a kínai Sinofarm által gyártott vakcinával is, amely hagyományos módszerrel készült, mint az influenza vagy a veszettség elleni oltás.

Mi a helyzet a kínai vakcinával?

A kínai vakcináról azt közölte, hogy az inaktivált, szaporodásra képtelen vírus alkalmas az immunitás kialakítására. „A hagyományos kínai vakcinák valamivel alacsonyabb hatékonyságúak, azonban abban nagyon hasonlítanak a többiekre, hogy megakadályozzák a súlyos fertőzés kialakulását és azt, hogy a betegek meghaljanak” - emelte ki Szlávik János.

Megjegyezte, hogy egyelőre nem tudnak olyan koronavírus-mutációról, amelyre egyáltalán ne hatnának az engedélyezett vakcinák.

A legjobb vakcina?

A főorvos a legjobb vakcinának azt nevezte, amely már Magyarországon van és elérhető, az oltási rend pedig nem tesz különbséget közöttük.

Arra azonban figyelni kell, hogy a különböző oltóanyagoknak más-más mellékhatása lehet, van olyan például, amelyiket nem ajánlott daganatos betegeknek vagy bizonyos allergia esetén beadni – hívta fel a figyelmet.

Szlávik János kitért arra is, hogy pénteken a Dél-pesti Centrumkórházban elsőként egy 44 éves, túlsúlyos, magas vérnyomásban szenvedő nő kapta meg a bamlanivimab gyógyszert. A betegnél semmilyen mellékhatást nem észleltek.

Hozzátette, a monoklonális antitest alapú bamlanivimab a betegség korai fázisában használható, megakadályozza, hogy a beteg súlyosabb állapotba kerüljön. Tehát a gyógyszer megelőző terápiára alkalmas és a betegség maximum tizedik napjáig hatékony – hívta fel a figyelmet.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, hogy javul-e az időjárás a hétvégére

origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

borsonline.hu

Egy egész ország imádkozott érte: megtette a bejelentést a kórházból Csonka Bandi

hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

magyarnemzet.hu

Éjszakába nyúlt az EU-csúcs, egy új migrációs válság van kilátásban

origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Baleset történt Győrben: halálgömbből zuhant a mélybe a motoros

INSIDER

Újabb milliomosa van Magyarországnak: hatalmas összeget nyert egy szerencsés

INSIDER

Kiadták a veszélyjelzést: ez több vármegyét is érinteni fog!

INSIDER

Veszély Enyingen: iskola közelében vert tanyát egy ragadozó - Fotó