Létrehozva: 2019.04.26.

Teréz körúti robbantás: Ezt mondta az elkövetőről a húga

Sanyarú gyerekkorukról és összetartó kapcsolatukról is beszélt. A fiatal lány a mai napig hisz testvérének.

A Teréz körúti robbantásért elítélt férfi és húga összetartó testvérek, összekovácsolta őket a sanyarú gyerekkor.

A 23 éves lány, Dorottya a Best Magazinnak szólalt meg. "Két és fél éve fenekestül felfordult az életem. Épp hazaértem fővárosi albérletembe az egyetemről, megfürödtem, pizsamába bújtam, amikor bekopogtak hozzám a rendőrök" - mondta Dorottya, aki nagyon megijedt, amikor megtudta, hogy gyilkossági kísérlet miatt tartanak házkutatást, ugyanis azt hitte, hogy a családját vagy a lakótársát támadták meg.

Mint mondta, miután tisztázódtak a történtek, napokig azt sem tudta, mit gondoljon, hisz jó embernek ismerte a bátyját. Testvére állítja, nem érti, mi történt vele, Dorottya pedig hisz neki.

A lány sanyarú gyerekkorukról is beszélt: szüleik elváltak, a bíróság pedig az anyjuknak ítélte őket, pedig elmondása szerint az asszony alig foglalkozott velük. "Gyakran napokra a barátnőinél hagyott minket, volt, hogy koszos zoknit adott ránk. Egyáltalán nem kötődtünk hozzá, ráadásul egy idő után nem hagyta, hogy apánkkal találkozzunk, aki ezért úgy döntött, kicsempész minket Uruguayba. Jól tette, hogy kivitt minket. Én négyéves voltam, a bátyám hét. Csak egymásra számíthattunk, egyikünk sem beszélt idegen nyelveket."

Dorottya szerint akkor jó életük volt, de ez nem tartott sokáig, ugyanis felélték a pénzt, amit apja itthon a lakásért, a kocsiért és a cégéért kapott, így haza kellett jönniük. Itthon dönthettek, hogy kivel szeretnének élni, ők pedig apjukat választották.

Mint mondta, tiniként is jól kijöttek testvérével, aki sosem bulizott, nem szerette az alkoholt. Ehelyett motorozott, kertészkedett, nyugodt életet élt, és volt pár barátja, akiket nagyon megbecsült. Barátnője is volt, akiről azonban csak Dorottya tudott a családból.

A bűntény előtti időszakban már nem tartották rendszeresen a kapcsolatot: "Akkor költözött le Homokkomáromba, a telkén karácsonyfákat nevelt, én pedig akkor kezdtem az első évemet az egyetemen." Dorottyát nagyon megviselték a történtek, de hisz testvére ártatlanságában.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezeket a gumikat messziről kerülje el, ha nyári szett vásárlását tervezi!

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

Ti melyik oldalatokon aludtok? Komoly veszélyeket rejt a legnépszerűbb póz

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast