Létrehozva: 2021.07.28.

„Tartották a fejemet, hogy ne vérezzek el„ – zaklatója miatt fekszik kórházban Kriszti

Szerelmével üldözte későbbi áldozatát az a fiatal férfi, aki még vasárnap okozott súlyos autóbalesetet Kóka és Sülysáp térségében. Ládi Krisztina csodával határos módon túlélte, hogy gépkocsijával megpördült majd oldalra fordult.

Ládi Krisztina mindössze 21 éves, de már tapasztalt sofőr. Mivel több cégnél is futárként dolgozik, alaposan kiismerte a gépkocsivezetés fortélyait, és általában az éles helyzetekben sem ijed meg. Rutintalan vezetőből bőven akad a közutakon, de a fiatal lány szinte mindig tudja, hogyan kell reagálnia a váratlan szituációkra.

Fotó: Bors

Kriszti eltöltött néhány kellemes napot a barátaival a Balaton-parton, ám a kiruccanásnak vasárnap már véget kellett vetni, hiszen a lányt munkára várták egy dányi étteremben.

„A mögöttem levő autóban az egyik legjobb barátom utazott, mert azt terveztük, hogy elkísér a vendéglőbe, így ő mindent látott. Megkezdtem egy előzést, de az előttem haladó autó szerintem szándékosan rám húzta a kormányt. Ezzel rám hozta a frászt, de még volt annyi lélekjelenlétem, hogy az ütközés elkerülése érdekében én is hirtelen balra irányítsam a kocsimat„ – mondta a Borsnak Krisztina.

Fotó: Bors

Az érintett útszakaszt egyébként néhány hete újították fel. Friss aszfaltot öntöttek le, az úttest mellett pedig egyméteres szélességben fehér murvát szórtak szét. Krisztina autója elkapta a kő­zúzalékot, amitől megcsúszott.

Fotó: Bors

„Többször megpördültem, majd abba a sávba érkeztem, amelyikben az előzést megkezdtem, csak a saját forgalmi irányommal szembe. Kóka és Sülysáp között van egy kis dombocska. Annak nekicsapódtam, de visszadobott. A kocsi végül felborult, és a vezetői oldalon állt meg” – emlékezett vissza Krisztina. „Szerencsémre csak az arcom sérült látványosabban, és tele vagyok vágásokkal. Többen is azonnal a kocsimhoz siettek segíteni, de egyszerűen nem látták, hogy még a kocsiban ülök, vagy már alatta vagyok. Az utóbbi volt az igaz. Arra tisztán emlékszem, hogy két fiatal nő beszélt hozzám, és ők tartották a fejemet, hogy ne vérezzek el. Örökre hálás leszek nekik, ahogy a sülysápi és kókai önkéntes tűzoltóknak is„ – mondta Kriszti.

Fotó: Bors

A mentőket a lány barátja, Dávid hív­ta ki, és ő értesítette Krisztina szüleit is. Ők azonnal a helyszínre siettek, de csak akkor értek oda, amikor a gyerme­küket már a mentősök felfektették a hordágyra.

Mint kiderült, Krisztina nagyon is jól ismeri a baleset okozóját.

„Hetekkel ezelőtt volt egy konfliktusunk, mert Balázs udvarolni próbált nekem, de én jeleztem neki, hogy nem vagyok vevő a közeledésére. Különböző képeket is küldött magáról, mert azt hitte, hogy azzal célt ér nálam. Dávid egyébként jól ismeri a barátnőjét, és el is mondta neki, hogy a kedvese nem őszinte hozzá. Ebből egy komoly családi veszekedés keletkezett, annál is inkább, hogy van egy közös gyermekük. A szemtanúk szerint Balázs megpróbált volna elhajtani, de az előtte álló kocsisor miatt nem tudott. Azt nem állíthatom, hogy a balesetet szándékosan okozta, de meggyőződésem, hogy amikor észrevette, hogy én haladok az úton mögötte, hirtelen ötlettől vezérelve meg akart ijeszteni” – szögezte le Kriszti, aki úgy tudja, hogy Balázs jogosítványát többször is elvették már.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

magyarnemzet.hu

Szigorúan titkos részletek kerültek bele egy orosz videóba

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Már tisztán látszik, gigantikus aszteroida száguld a Föld felé

ripost.hu

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Orbán Viktor: Békepárti többség kell Európában

INSIDER

Elkezdték gyéríteni a szúnyogokat: itt már biztosan kevesebb a vérszívó!

INSIDER

Most érkezett: Beszorult világháborús gránátot találtak, azonnal rohantak a tűzszerészek

INSIDER

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén