Létrehozva: 2019.12.04.

Társkeresőn találta áldozatait a magyar méregkeverő nő, durva ami történt

A nőről senki sem gondolta volna, hogy ilyesmire képes, de több férfit is megmérgezett, életveszélyes állapotban kerültek kórházba.

Nappal operátorként dolgozott egy gyárban, éjszakára azonban halálos veszedelmet hordozó méregkeverővé változott az áldozatait internetes társkeresőkön behálózó nő. Viktória italba kevert nyugtatóval bódította el a partnereit.

Képünk csak illusztráció.
Fotó: Pixabay

A nő összeszerelőként dolgozott egy gyárban, anyagi helyzete is átlagosnak mondható, édesanyjával élt közös háztartásban. Mégis, már korábban is összetűzésbe keveredett a törvénnyel lopás miatt, amiért próbára bocsátották. Emellett bevallotta: régebben kábítószert is fogyasztott. Pszichiáterhez is járt, de a jelek szerint mindhiába.

A vöröses-barnás hajú nő kedden állt újra a bíróság elé, a Budapest Környéki Törvényszék tárgyalótermébe vezetőszáron és bilincsben vezették be. Rezignáltan, érzelmek nélkül, egy rózsaszín szatyort magával hozva foglalt helyet a vádlottak padján: kétrendbeli, életveszélyt okozó testi sértésért és háromrendbeli lopás miatt kell felelnie – írja a Bors.

Viktória 2018 szeptemberének elején elhatározta, hogy több internetes társkeresőre is regisztrálja ma­gát. Kamuképet használt, és a nevét Krisztinára változtatta. Így ismerkedett különböző férfiakkal, akikkel randizni kezdett.

Első alkalommal Gyulával találkozott, akivel a margitszigeti szökőkúthoz beszélt meg egy találkát. A férfi vodka-narancsot fogyasztott, míg a nő egy fehéres, zavaros színű alkoholos italt hozott magával. Rábeszélte a partnerét, hogy cseréljenek.

Előtte többféle nyugtatót és altatót kevert az italba, amitől a férfi hamarosan elaludt a padon, ahol beszélgettek. Ekkor a nő átkutatta és kirabolta: elvette a mobilját, a készpénzét és a nyakláncát, több mint 150 ezer forintos kárt okozva neki.

Gyula reggel ébredt fel a padon, és nem igazán tudta, hogy mi történhetett vele. Zavart volt, nem emlékezett semmire. Miután hazament, rosszul lett, így felkereste a háziorvosát, aki kórházba küldte. Az orvosok megállapították: mérgezést kapott, és életveszélyes állapotban van.

A nő második áldozata György volt, akinek a lakásán találkoztak. Whiskyt és üdítőt vásároltak, amihez a férfi két átlátszó poharat hozott a konyhából. Ekkor Viktória megkérte, hogy hozzon inkább két bögrét, majd az ital bekeverésekor lekapcsoltatta vele a villanyt.

Mi­után György megitta az italt, szinte azonnal elaludt az ágyon. Ekkor a nő őt is kirabolta: mobilt, készpénzt, eurót és számos ékszert zsákmányolt, több mint félmillió forint értékben. György másnap éb­redt fel, és ő is életveszélyes állapotban került kórházba.

Harmadik alkalommal Viktória egy szórakozóhelyen ismerkedett meg Attilával, ahonnan a férfi lakására mentek. A forgatókönyv ugyanaz volt: mobilt, készpénzt és bankkártyát lopott tőle. Rögvest vásárlásba kezdett az interneten, összesen 4 millió 43 ezer forint értékben próbálkozott, ebből azonban csak 100 ezer forint volt sikeres tranzakció.

Újabb átverésre azonban már nem volt lehetősége Viktóriának. A rendőrök október 3-án egy szórakozóhelyen elfogták a nőt. A táskájában SIM-kártyákat, e-mail-címeket és jelszavakat, valamint vényköteles tablettákat találtak. A bűnösségét nem ismeri el.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

hirtv.hu

Magyar Péter barátnőjének elszólása miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Közel 100 új dolgozóra van szüksége a magyar Aldinak: ekkora fizetést ígérnek az újaknak

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek

INSIDER

Csekkold le most, hogy be vagy-e jelentve!

INSIDER

Meddig tart még ki a rossz idő? Pokoli híreink vannak a következő napokra