Létrehozva: 2021.04.28.

Merkely Béla újabb fontos bejelentést tett a vakcinákról

Merkely Béla, a Semmelweis egyetem rektora szerint a sztrókosok bármilyen oltást kaphatnak. A professzor ezt a Kossuth Rádió Vírusinfo című műsorában jelentette ki.

Sztrókosok is kaphatnak oltást a koronavírus fertőzés megelőzésére – mondta Dr. Merkely Béla, a Semmelweis egyetem rektora a Kossuth Rádió Vírusinfo című műsorában, ahol egy hallgató SMS-ben kérte a neves szakértő tanácsát beteg édesapja állapotával kapcsolatban:

„Édesapám 80 esztendős, stroke utáni állapotban neurológiai problémákkal, időnként izomgyengeséggel, elmosódott beszéddel. Március elején nem merték beadni neki a kínai oltást. Mit tegyünk?”

Sztrókos betegek is kaphatnak oltást (Illusztráció: MTI / Rosta Tibor)

Dr. Merkely Béla válaszában úgy fogalmazott „Nem tették helyesen. Bármilyen oltást kaphatott volna.” A professzor szerint a vírusfertőzés megelőzésére mindenképpen és mihamarabb be kell adni az első rendelkezésre álló oltást a beteg számára. Hozzátette, hogy ez egy státusz, egy állapot, nem várható, hogy tovább fog romlani a beteg állapota, hiszen annak idején, amikor a stroke-ot elszenvedte, lett egy neurológiai deficit, egy hiányállapot, de ettől ez teljesen független.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar hokicsoda Fehérváron, még a vesztes norvégok is csak tátották a szájukat

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

mindmegette.hu

5 tisztítószer, amire valójában semmi szükség, mégis megveszed

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Döbbenet: Netes koldusnak állt az RTL Klub sztárja

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

„Minden esése emlékeztet minket arra, hogy fogy az időnk" – Alig merik kivinni az udvarra szülei az izomsorvadásos Ádint

INSIDER

Ezt nem hiszed el: emberi ürülékkel és konyhai szeméttel repül a magyar légitársaság gépe

INSIDER

Rekordgyorsasággal összegyűjtötte a budapestiek ajánlásait Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Menczer Tamás: Néhány óra alatt összegyűlt a 20 ezer aláírás az EP-választásokhoz