Létrehozva: 2021.09.22.

Szörnyű tragédia történt egy budapesti pizzéria előtt, egy vendég kómába esett és meghalt

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki agyonvert egy vendéget egy XV. kerületi pizzéria előtt.

A Fővárosi Főügyészség emberölés miatt vádat emelt egy 54 éves férfi ellen, aki egy budapesti pizzériában belekötött egy másik vendégbe, majd az előle menekülni próbáló férfi után ment, és olyan súlyosan bántalmazta, hogy a sértett később a kórházban meghalt.

A Fővárosi Főügyészség szerdai közleménye szerint 2019. október 11-én mindkét férfi a pizzériában tartózkodott, ahol mindketten törzsvendégek voltak.

Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay

A késő esti órákban – már ittasan – a vádlott belekötött a sértettbe, folyamatosan provokálta a férfit, aki próbált a konfliktus elől kitérni. A vádlott azonban nem hagyott fel a kötekedéssel, ami tettlegességig fajult: rátámadt a sértettre, ököllel ütlegelni kezdte a fejét és a testét.

Az étterem egyik alkalmazottja és az egyik vendég a sértett segítségére sietett, a vádlottat lefogták, és visszatartották, ezzel lehetőséget adva a sértettnek, hogy a hátsó ajtón át elmeneküljön. Amikor azonban elengedték a dühöngő férfit, az a sértett után ment, majd a pizzéria előtt újra rátámadt, és testszerte ütlegelte, rugdosta őt.

A bántalmazásnak ismét a pizzéria egyik alkalmazottja és az egyik vendég vetett véget, akik a vádlottat lefogták és visszatartották – írta az ügyészség.

Az agresszív férfi ezután a földön fekvő, eszméletlen, magatehetetlen áldozatát hátrahagyva, megpróbálta elhagyni a helyszínt. A pizzériából azonban addigra már többen a törzsvendég segítségére siettek, megakadályozták, hogy a vádlott elmeneküljön, a sértetthez pedig mentőt hívtak.

A bántalmazás miatt a vendég tartósan eszméletlen állapotba került, majd hetekkel később a kórházban meghalt.

A Fővárosi Főügyészség az 54 éves férfival szemben emberölés bűntette miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre. A főügyészség a vádlottal szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozza a vádiratban – áll az ügyészségi közleményben.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

A hatalmas mellű ringlány még a ketrecharcos sztárokról is elvonja a figyelmet - galéria

origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

metropol.hu

Őrjöngenek a magyarok, megjósolták Szoboszlaiék Eb-teljesítményét – Videó

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

vg.hu

Már csak a csoda segíthet: Varga Mihály rossz hírt közölt a nyugdíjasokkal – lehetett sejteni, hogy ez lesz

origo.hu

Sejtelmesen üzent Stana Alexandra

mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

Tízéves átok alól szabadulnak ezek a csillagjegyek, így találhatod meg a társad idén tavasszal...

ripost.hu

Négy csillagjegy, akikre bármikor számíthatsz

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

A kormány milliókat ad otthonfelújításra - hamarosan indul a pályázat

INSIDER

Dől a füst: felcsaptak a lángok Budapesten, kigyulladt egy tízemeletes

INSIDER

A fagyok is visszatérhetnek: drasztikus lehűléssel ér véget az áprilisi nyár

INSIDER

Borzalom Kiskunhalason: lángoló ruhában ült az ágyán a nyugdíjas asztalos, döbbenet, hogyan mentették meg az életét

INSIDER

„Itt leszel a szívünkben örökké!” – rengetegen gyászolják a tragikusan fiatalon elhunyt Pál Tomit