Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2018.03.11.

Szörnyű dolog derült ki: intézetis lányokat futtattak Miskolcon

A tiniknek a szállásért cserébe áruba kellett bocsátaniuk a testüket.

Szörnyű dolgokon ment keresztül három gyermekvédelmi intézetből megszökött tinédzser lány Miskolcon. A 14-17 éves lányokat arra kényszerítették, hogy a szállásért cserébe a testüket kínálják férfiaknak.

Egy férfi, A. J. J. barátjával együtt vitte a lányokat a miskolci pályaudvar felüljárójához, ahol kirakták őket. Arra is felügyeltek, hogy a gyerekek megfelelően dolgoznak-e. A. J. J. tisztában volt azzal, hogy a lányok még nincsenek 18 évesek, ahogy azzal is, hogy nevelőintézetből szöktek.

Esténként a bevételt elszedték tőlük, majd visszavitték őket a lakásba. A kihasznált tinilányoknak végül sikerült megszökniük, egyikük ismeretlen helyre távozott, míg a másik két kiskorú visszament a gyermekvédelmi intézetbe.

A. J. J-t "prostitúciót folytató személlyel való kitartással elkövetett gyermekprostitúció kihasználásával vádolják". A Miskolci Törvényszéken hétfőn áll a bírái elé.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rendkívüli hírt jelentett be a Fradi Dejan Sztankovicsról

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

INSIDER

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

INSIDER

Hátborzongató: váratlan helyen jelent meg Vera rég elhunyt dédanyjának szelleme – fotó

INSIDER

„Sajnos a legrosszabbra is fel kell készülnünk” – Kétségbeesetten keresik a 46 éves marcali családapát