Létrehozva: 2022.01.25.

Ez mindent megváltoztat: súlyos bejelentést tett Szlávik János az omikronnal kapcsolatban

A szakember eddig nem említett dologra hívta fel a figyelmet.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai igazgatójának elmondása szerint az omikron variáns berobbanásával véget ér a világjárvány. Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa a TV2 reggeli műsorában viszont elmondta, hogy ő ezzel nem ért egyet: az omikron bizonyos személyeknél sokkal súlyosabb megbetegedést is okozhat.

Fotó: MTI

„A legújabb hír az omikron variánsról, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai igazgatója azt mondta: vége lesz a járványnak ezzel a vírusváltozattal. Ezt jó lenne hinni, hiszen szerinte tavasszal Európában az emberek 60 százaléka megfertőződik, ezt követően pedig lesz egy nyugodt nyarunk, és hogy ősszel mi lesz, azt nem tudjuk... Az omikronnal kapcsolatban több jó hír is van, hiszen az oltottaknál valóban enyhe tünetek jelentkeznek, és 6-7 nap alatt fel is gyógyulnak a fertőzésből. Az oltatlanoknál azonban ez a vírusvariáns is tud súlyos tüdőgyulladást okozni„ – magyarázta.

„Olyan sok mutáció van rajta, hogy várható volt, a klinikai lefolyásban is különbözik majd. És különbözik is, hála istennek, a jobbik oldalon... Megfigyelhető, hogy ez a mutáció, ami a gyerekeknél gyakoribb, nem súlyosabb, de jobban terjed a tüskefehérje mutációi miatt” – tette hozzá Szlávik.

Az operatív törzs javaslatára a kormány döntött arról, hogy februárban tovább folytatódnak a csütörtök és péntek délutáni, valamint a szombati központi oltóhelyi akciónapok – jelentette be a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára csütörtökön Veszprémben.

György István a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórházban a közmédiának nyilatkozva azt mondta: január negyedik hétvégéjéhez közeledve idén már a negyedik oltási akciósorozatot indítja a kormány. Emlékeztetett: a decemberi három heti akciósorozaton több mint 1,4 millió embert oltottak be, ezért döntöttek a folytatás mellett.

Az év első heteiben több mint 420 ezer oltást adtak be az akciónapokon, amelyeken csütörtökönként és péntekenként délután 14-18, szombatonként pedig 10-18 óra között az oltóhelyek előzetes időpontfoglalás nélkül, helyszíni regisztrációval fogadják az oltakozókat – ismertette.

Az államtitkár jelezte: februárban is folytatódnak az akciónapok 115 szakrendelőben és 101 kórházban, valamint a háziorvosok is egyeztetés alapján folytatják saját praxisaikban az oltásokat. Hozzátette: működik az időpontfoglalásos rendszer is, amellyel bármely napra lehet időpontot foglalni.

Az omikron variáns rendkívüli fertőzőképessége miatt különösen fontos az oltások felvétele – jelentette ki az államtitkár.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy a kormány döntése értelmében a védettségi igazolványok február 15-étől oltási igazolvánnyá alakulnak át, így aki a második oltást követő hat hónapon belül nem veszi fel a harmadikat, annak nem lesz érvényes az oltási igazolványa.

György István hangsúlyozta: már az első, a második és a harmadik mellett a negyedik oltások is felvehetők, eddig már 37 ezer negyedik oltást adtak be.

A negyedik oltás felvétele különösen a legidősebbeknek, a krónikus- és immunbetegeknek, valamint a transzplantáltaknak ajánlott, de mindenkinek érdemes beadatni, aki 4-6 hónappal ezelőtt kapta meg a harmadik oltását – közölte az államtitkár.

Az átoltottság további növelése és a járvány újabb hullámának megfékezése érdekében januárban és februárban is minden csütörtök és péntek délután, és szombaton oltási akciót szervezünk a kórházi oltópontokon és a kijelölt járásközponti szakrendelőkben. Ezúttal is előzetes időpontfoglalás nélkül és helyszíni regisztrációval lehet felvenni az oltást. Továbbra is kiemelten várjuk az oltatlanokat és azokat is, akiknek már 4 hónapnál régebben kapták meg a korábbi oltásukat. A központi oltópontokon továbbra is öt vakcina közül lehet választani. Az oltási akciónapokon a 12 év feletti korosztályt várják az oltópontokon.

Az 5-11 éves gyermekek oltása továbbra is csak előzetes időpontfoglalással lehetséges a kórházi oltópontokon vagy a házi gyermekorvosoknál.

A megerősítő oltás mindenkinek javasolt, aki már 4 hónapnál régebben kapta meg az előző oltását. A harmadik oltás felvételével ismét 80-90%-ra emelhető a védettség. A megerősítő oltás a 12-17 éves korosztályban is felvehető.

 

Ahogy azt a kormány már bejelentette, a negyedik oltás is már kérhető, akár a most zajló oltási akciók keretében is. A negyedik oltás kérhető 18 év felett, ha a 3. oltás beadása óta már eltelt 4 hónap. Az olthatóság megítélése érdekében az oltóorvos szükség esetén konzultálhat a kezelőorvossal és/vagy háziorvossal. Az oltóanyag választás minden esetben az o

ltóorvos feladata, aki a pácienst ismerve a szakmai szempontok alapján dönt. Általános ellenjavallata egyik kombinációnak sincs.

Azon oltatlan személyek, akik fertőzésen átestek, várakozási idő nélkül a betegségből történt felgyógyulás után, olthatók.

 

Oltás a központi oltópontokon

Az oltási akciók időpontja a kórházi és kijelölt járásközponti oltópontokon (szakrendelőkben):

 

A kórházi oltópontokon és a járásközponti szakrendelőkben minden még rendelkezésre álló vakcina van: Pfizer, Sinopharm, Moderna, Janssen, AstraZeneca.

 

A központi oltópontok listája itt érhető el:

 

Oltás a háziorvosoknál

Természetesen a háziorvosok is folytatják az oltást a rendelési időben, illetve a rendelési időn kívül is szervezhetnek oltási akciónapokat. A hétvégi oltásért külön díjazásban is részesülnek.

A háziorvosok Pfizer, Sinopharm és Janssen vakcinákat igényelhetnek a megyei oltási munkacsoportokon keresztül. Aki a háziorvosánál szeretne felvenni az oltást, javasoljuk, hogy helyben tájékozódjon a helyi oltási akciónapokról.

 

Hozzájáruló nyilatkozatok

Az oltást jelentősen gyorsítja, ha az oltandó magával viszi kinyomtatva, kitöltve és aláírva a hozzájáruló nyilatkozatot.

Hozzájáruló nyilatkozat 3. oltáshoz:

Hozzájáruló nyilatkozat 4. oltáshoz:

Szülői hozzájáruló nyilatkozat 12-17 évesek oltásához

Szülői hozzájáruló nyilatkozat 3. oltáshoz 12-17 évesek oltásához

Ez is érdekelhet

origo.hu

Autómentők dolgoztak egy roncsnál az M0-son, aztán a semmiből becsapódott még egy autó - videó

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

magyarnemzet.hu

Videón a titok, amiért Lunyin kivédte Bernardo Silva 11-esét

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

hirtv.hu

Menczer Tamás: Ilyet csak egy tróger csinál + videó

origo.hu

Undorítóan zaklatta a veronai buszbaleset halottjainak hozzátartozóit egy férfi

lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek

ripost.hu

Kiadták a veszélyjelzést: ez több vármegyét is érinteni fog!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Úgy szálltak ki, mint egy tankból: gyermekes apuka karambolozott Érden - Fotók

INSIDER

Hajrá, magyarok! Országjárásba kezdenek a jövő sportsikerei érdekében

INSIDER

Eltüntettek egy-két kínos képet Magyar Péterről

INSIDER

Meglőtte, majd hátba szúrta riválisát egy féltékeny férfi Tatabányán