Létrehozva: 2018.12.21.

Szívszorító vallomást tett az apa, akinek a kislánya kizuhant az ablakon

A gyászoló férfi Pannika sírjánál tölti a karácsonyt, ez ugyanis az egyetlen hely, ahol megnyugvást találhat az ünnepekkor.

Legszívesebben kitörölné a naptárból a jövő hetet Adamecz Tamás, akinek a kislánya, Panna másfél évvel ezelőtt kizuhant a negyedik emeletről.

A férfi a szenteste nagy részét a temetőben tölti majd, hiszen megnyugvást csak akkor talál, ha a kislánya sírjánál lehet – árulta el a Blikknek Tamás. Időközben elkészült Panna sírköve, a szöveg a következő rajta: „Mi nem válunk el, csak te előrementél”. És ebben hisz is a férfi.

Mint megírtuk, amíg Panna szülei éjszakai műszakban dolgoztak, addig a picire a keresztanyja vigyázott. A nő azonban kora reggel magára hagyta a gyermeket, mert munkába ment. Miután a kislány felébredt, rájött, hogy senki nincs vele. Megpróbált a bejárati ajtón kimenni, de az zárva volt. Az ablakhoz húzott egy fotelt, felmászott, majd a mélybe zuhant.

A szülők a keresztanyát hibáztatták, és a nyomozás elején egybehangzóan azt állították, fogalmuk sem volt róla, hogy magára hagyja Pannikát. Az anya azonban megbukott a hazugságvizsgálaton, és kiderült: több üzenetet is váltott az alkalmi bébiszitterrel, amelyek bizonyítják, hogy tudott a nő korai távozásáról.

Az édesapa a poligráf szerint igazat mondott, mégis, ahogy a keresztanyát és az édesanyát, őt is meggyanúsították kiskorú veszélyeztetésével. A férfi ügyvédje szerint a szülők nem felelősek gyermekük halálért.

"Nem bűncselekmény, ha valaki egy zárt lakásban rövid időre magára hagy egy ennyi idős gyereket. Az viszont az, ha ezt nyitott ablak mellett teszi" – mondta dr. Lichy József ügyvéd.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

ripost.hu

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

magyarnemzet.hu

Videón a titok, amiért Lunyin kivédte Bernardo Silva 11-esét

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Így ápold a petúniát, és egész szezonban ontja majd a virágokat!

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek

INSIDER

Csekkold le most, hogy be vagy-e jelentve!

INSIDER

Meddig tart még ki a rossz idő? Pokoli híreink vannak a következő napokra