Létrehozva: 2018.10.02.

Szívszorító részletek, ezért zuhant halálba a fiatal magyar apuka

A tragikus sorsú férfi két gyermeket hagyott félárván. A rendõrség nyomozást indított az ügyben.

Két gyermeket hagyott félárván a 40 éves kéményseprő, aki először repült sárkányrepülőn a magasba. A férfit egy tapasztalt pilóta vitte fel, aki csodával határos módon túlélte a zuhanást.

Leállhatott a motorja annak a sárkányrepülőnek, ami a felszállás után váratlanul visszacsapódott a földbe vasárnap este Inárcson. A pilóta túlélte a balesetet, jelenleg kórházban ápolják, utasa azonban elhunyt: a negyvenéves Sz. Vendel után két gyermek maradt félárván.

Kiderült, hogy a családapa az egyik jó barátjával, és egyben szomszédjával indult motorozni, ekkor még ők sem tudták, hogy egyikük a levegőbe fog emelkedni.

"János barátunk hívott menet közben, hogy ugorjunk be a reptérre beszélgetni. Ott döntötték el, hogy repülnek egyet. Nekem volt még dolgom, ezért elhajtottam, mire visszaértem, addigra már lezuhantak. Állítólag fehér füst áramlott a gépből, a motor állhatott le, de ezt még vizsgálják" – tájékoztatta a szörnyű pillanatokról a Borsot Vendel barátja.

"Amikor odaértem a roncshoz, még élt Vendel, a pilóta szemmel láthatóan rosszabb állapotban volt."

A helyszínre a dabasi tűzoltókat riasztották. A gép utasán a mentősök már nem tud­tak segíteni. Vendel kéményseprőként dolgozott, családja teljesen összetört a drámai hírek hal­latán.

"Sosem re­pült még, nem tudjuk, miért dönthetett így, hiszen motorozni indult otthonról"

– mondta a lapnak az elhunyt férfi anyósa. Vendel az élettársával, egy tízéves kislánnyal és egy tizenhat esztendős fiúval élt Inárcson. A repülőt egy tapasztalt, köztiszteletben álló helybéli pilóta vezette. S. János fia nem kívánt nyilatkozni, de annyit elárult: édesapját az intenzív osztályon ápolják. Az egész család mellette áll.

A rendőrségen halált okozó légi közlekedés veszélyeztetése miatt indult nyomozás.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Három autó karambolozott a Ferihegyi repülőtérre vezető úton, feszítővágóval mentik az embereket

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

mandiner.hu

Izrael megtámadta Iránt: robbanások az iráni katonai légibázis közelében (VIDEÓ)

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

travelo.hu

Félmilliós madár pihent meg a Hortobágyon

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

INSIDER

„Harcolni fogok azért, hogy élhessen!” - sokan támogatják Dominikot, akin csak az 1,3 milliárdos terápia segíthet

INSIDER

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek