Létrehozva: 2021.01.20.

Szívszorító, ez lehet a sorsa a tinilánynak, akinek meghalt a családja a győri horrorbalesetben

A 14 éves Adri a tragédia időpontjában éppen iskolában volt, ez mentette meg az életét. Mivel azonban még kiskorú, ezért egy másik nővére lehet a gyámja, aki szintén összeomlott a hír hallatán.

Mint azt a Ripost is megírta: rokonlátogatásból tartott hazafelé Bőnyből a győri horrorbaleset áldozatául esett család. A 18 esztendős Évi, édesanyjával, Évával, 10 hónapos féltestvérével, Bálinttal, illetve a kisbaba apjával, Imrével együtt a csecsemő nagyszüleit látogatták meg.

Előzésbe kezdtek és egyelőre nem tudni, miért, de egy szabályosan közlekedő autószállító trélerrel ütköztek. A személyautó lángra kapott, esélyük sem volt a túlélésre.

Budapest, 2021. január 14.
Összeroncsolódott, kiégett személygépkocsi, miután egy autószállító teherautóval (a háttérben) ütközött a 813-as számú úton, Gyõr közelében 2021. január 14-én. A személyautóban utazó négy ember életét vesztette.
MTI/Krizsán Csaba

Kiderült: nem az egész család ült a kocsiban, Éva tinédzser lánya, a 14 éves Adri éppen iskolában volt – írja a Blikk.

A lány élete viszont összeomlott családja elvesztésekor, és mivel még kiskorú, így gyámság alá kell helyezni. Erre a feladatra pedig egy másik nővére, a 19 éves Melinda jelentkezett. Egyébként még ő maga is tanul.

– Egy éve, hogy elköltöztem hazulról. Ma is nehéz elhinni, hogy épp velünk történt ez a tragédia, hiszen a hétvégén találkoztam Évivel, csendes, okos lány volt, készült az érettségire – mondta a Blikknek elfúló hangon Melinda a balesetben elhunyt 18 éves testvéréről, majd azt is elmondta: már felvette a kapcsolatot egy ügyvéddel, hogy Adri gyámja lehessen.

A bőnyiek úgy tudják, Éva, Imre és a közös kisfiuk, Bálint közös sírba kerül, a 18 éves Évike pedig a mellettük lévő parcellában nyugszik majd.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Utoljára ilyet Európának ezen a fertályán a kommunisták csináltak

origo.hu

Alig takarja valami Tolvai Reni hatalmas melleit

borsonline.hu

12 évente történik ilyen: hatalmas gazdagság vár három csillagjegyre

mandiner.hu

Tragédia: elesett az első német város a klímaharcban

mindmegette.hu

Kétéves lett Rácz Jenőék kislánya - megható sorokkal köszöntötték a szülei Kamillát

origo.hu

Szexképek kerültek fel az internetre Taylor Swiftről

mindmegette.hu

Mi legyen az ebéd hétvégén? 13 tuti recept, amiért rajong majd a család

ripost.hu

Alig lehet ráismerni Magyarország korábbi ünnepelt sztárjára - fotók

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

A kormány milliókat ad otthonfelújításra - hamarosan indul a pályázat

INSIDER

"Megb@szlak!" - Kilométereken át üldözte a rémült tinit a dorogi rém

INSIDER

Cigarettáért indult Norbert, később már csak a holttestét találták meg

INSIDER

"Semmijük nem maradt" - cigicsikk miatt éghetett le egy házaspár lakása Kaposváron

INSIDER

Orbán: mindenkinek az uniós határokon kívül kell maradnia, amíg menekültügyi kérelmét elbírálják