Létrehozva: 2018.05.30.

Szívszorító, amivel a Sólyon meggyilkolt kislány családjának meg kell küzdenie

A szülõknek és Adrienn testvérének a saját gyászán túl azzal is meg kell birkóznia, hogy a család négylábú kedvence is belepusztulhat a fájdalomba...

Az egész országot megrázta a két héttel ezelőtti sólyi gyerekgyilkosság, amiben a bűntett áldozata egy nyolcéves kislány. Adriennt rollerezés közben csalta el a 16 éves kamasz fiú, aki, miután brutálisan betörte a koponyáját, vízbe dobta őt. A kislány szülei és tizenhárom éves bátyja képtelenek feldolgozni a tragédiát, ahogy Adrienn kis kedvence, Döme kutya is.

A tacskókeveréket a család nyolc évvel ezelőtt, az egyik szomszédtól kapta ajándékba, aki csak két hónappal született előbb, mint kis gazdája, így Döme és Adrienn együtt nőttek fel. A kutyusnak mindene volt a kislány, akivel egész nap szaladgáltak. De a tragédia óta Döme számára megszűnt a világ, teljesen magába fordult, sóhajtozik, sír, semmi sem érdekli, és nem is eszik. Csak fekszik, és bánattal teli szemekkel, reménykedve tekinget a kapu felé, hátha belép rajta kis gazdája.

A Várpalotai Polgárőrség egyik tagját, Szabó Évát, aki egyúttal állatvédő is, megdöbbentette Döme állapota.

- Mikor kinn jártam a családnál, akkor láttam meg a kutyust, hogy milyen rossz állapotban van. A tragédia után egy teljes hétig nem evett. Inni szerencsére iszik, úgyhogy a kiszáradás nem fenyegeti, de egy komplett orvosi átvizsgálásra szorul. A sok sírástól be van gyulladva a szeme, azt már kezeli a család és kamillázzák, de a lelkével is komolyan kell foglalkozni – mondta a Borsnak a szakember.

Adrienn családja gyászában sem feledkezik meg Döméről.

Döme családtag, így mindenképp megtartjuk. Már van időpontunk az állatorvoshoz, a kislányunk temetése után elvisszük. Mindent meg fogunk tenni érte, amit csak tudunk, és amit az orvos javasol. Szerencsére ma már evett egy keveset, aminek nagyon örülünk – mondta a megtört édesapa, aki abban reménykedik, hogy mielőbb meggyógyul a kutya.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

vg.hu

Beszakadt a forint, kilőtt az olaj, menetel az arany és hatalmas mínuszban Európa Izrael iráni csapását követően

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Hátborzongató: váratlan helyen jelent meg Vera rég elhunyt dédanyjának szelleme – fotó

INSIDER

„Sajnos a legrosszabbra is fel kell készülnünk” – Kétségbeesetten keresik a 46 éves marcali családapát

INSIDER

„Kérsz egy golyót?” – Játékfegyverrel kirabolta a pizzafutárt egy férfi Hevesen

INSIDER

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba - Videó