Létrehozva: 2020.06.01.

Szívszorító: a 28-as villamoson megölt barátja sírjánál ünnepelte születésnapját Márk

Önfeledt bulizás helyett a temetőbe, legjobb barátja sírjához ment el Márk.

Az önfeledt szülinapi ünneplés helyett a 24 éves Lakatos Márk a temetőben látogatta meg legjobb barátja sírját emlékezésképpen. Pedig kora tavasszal Sz. Gábor még úgy tervezte, hogy Márk születésnapján együtt buliznak.

MTI/Mihádák Zoltán

„Nincs nap, hogy ne gondolnék a legjobb barátomra, és arra, hogy a gyilkosa akár engem is megölhetett volna – mondta a Vasárnapi Blikknek Márk. – Azóta nem ültem a 28-as villamoson, pedig az visz ki az Újköztemetőbe, de én inkább buszra szálltam, és kerülővel mentem el Gábor temetésére”.

Gábor és Márk ugyanazon a szórakozóhelyen dolgozott, ott barátkoztak össze. Márk hamarosan visszamehet dolgozni a régi munkahelyére, de mint mondja, már semmi sem lesz a régi. A járvány kitörése előtt poharakat mosogatott, Gábor pedig pultos volt, délután négytől reggel hatig megállás nélkül hajtottak. Közben állandóan viccelődtek, nagyokat nevettek a kollégáikkal.

„Próbálok menekülni az emlékek elől, ami persze képtelenség – folytatta Márk. – Állandóan azon kattogok, ha este csak öt perccel később indulunk el a villamoshoz, akkor Gábor még ma is élne. Még mindig sajog az ütés helye, amit a rám támadó hajléktalantól kaptam. De még így is én jártam jobban, mert életben maradtam. Csak abban bízom, hogy a gyilkost élete végéig börtönbe zárják... A szülinapomon ünneplés helyett kimentem Gábor sírjához, a megivott üveg sört az ő emlékének ajánlottam”.

Gábor kutyájának, Pepsinek sorsa megnyugtató módon rendeződött. Az elhunyt fiú volt barátnője több mint fél éve Hollandiában él, ott érte utol a tragédia híre.

„Hallottam, hogy Pepsit a fél ország kereste. Miután megkerült, elhatároztam, hogy magamhoz veszem, de a koronavírus-járvány miatt nem jöhettem haza érte – mesélte a Vasárnapi Blikknek Horváth Anna. – Átmenetileg a barátnőm vigyázott a kiskutyára. Pepsi hetekig nagyon nyugtalan volt, kereste a gazdáját, de amint megnyílt a határ, elhozták hozzám, Hollandiába. Pepsi az első napokban zavartan viselkedett, nem tudta, hol van, mi történt vele. Esténként mindig felriadt, de már megnyugodott. Állandóan a sarkamban jár, ha sétálni viszem, akkor sem távolodik el tőlem. Úgy tervezem, egy hónap múlva hazamegyek Budapestre, akkor Pepsivel együtt kimegyünk Gabihoz a temetőbe, és viszek egy csokor virágot a sírjára”.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter - videó

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Az életem értelme veszik el” – kilátástalan helyzetbe került az Eltűntkereső Laci

INSIDER

"El sem hiszem, szinte most született" – SMA Tomika iskolás lett

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó

INSIDER

84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét