Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.07.31.

Szívmelengető: teljesült a hatéves Bence legnagyobb álma – Fotók

Mindössze hat esztendős a leukémia miatt kezelt Bence, ám már tudja, mi szeretne lenni, ha nagy lesz.

Az aranyos kisfiút terveiben csak megerősítette, hogy a Csodalámpa Alapítványnak köszönhetően ellátogathatott a pápai hivatásos tűzoltók laktanyájára, ahol csillogó szemmel és óriási mosollyal az arcán járta körbe a helyet, és vette kezébe a tűzoltóeszközöket.

Fotó: Veszprém MKI

„Az életveszélyes betegségben szenvedő gyerekek interneten keresztül vagy a kórházban az önkéntesekkel találkozva elmondhatják, mire vágynak, mi a kívánságuk, a Csodalámpa Alapítvány pedig ezeket igyekszik teljesíteni ésszerű határokon belül. Választási lehetőségeket nem adunk, így tényleg azt mondanak a gyerekek, amit szeretnének„ – mondta a Ripost-nak Felkai Márta, a Csodalámpa Alapítvány Kommunikációs vezetője.

Fotó: Veszprém MKI

„Bence már többször látta a tűzoltókat, látásból ismeri őket, márciusra terveztük a látogatását, ám a Covid közbeszólt. Most viszont megkaptuk az engedélyt, a tűzoltók nagy örömmel és barátságosan fogadták Bencét, aki rendkívül élvezte a kalandot. Beöltözött bevetési ruhába, irányította a létraszert, beült az autókba, puttonyfecskendővel célbalövést gyakorolt kishúgával, aki elkísérte a kalandra. Azt reméljük, ezekből a különleges élményekből a gyerekek erőt merítenek a gyógyuláshoz.”

Fotó: Veszprém MKI

A tűzoltók kedvességükkel és a közösen megélt élményekkel nagy örömet szereztek Bencének, aki a tűzoltókkal eltöltött idő végén annyit mondott, ő bizony tűzoltó lesz.

Fotó: Veszprém MKI

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ismert édesanyjával fotózták a Next Top Model Hungary sztárját - képek

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

magyarnemzet.hu

Erdély is fegyverkezik, gyorsan meg is kapták az F-16-osokat

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

INSIDER

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

INSIDER

Hátborzongató: váratlan helyen jelent meg Vera rég elhunyt dédanyjának szelleme – fotó

INSIDER

„Sajnos a legrosszabbra is fel kell készülnünk” – Kétségbeesetten keresik a 46 éves marcali családapát