Létrehozva: 2021.06.21.

Megdöbbentő: ezeket mondta Szilágyi István gyilkossággal vádolt fia a bíróságon

Bár Szilágyi István gyilkossággal vádolt fia először nem akart vallomást tenni, végül mégis megszólalt. Meghökkentő dolgokat állít.

Ahogy arról lapunk beszámolt, folytatódik Szilágyi István fiának az ügye. Pétert azzal gyanúsítják, hogy egy kalapáccsal verte agyon apját, a szerszámmal közel tizenötször sújtott le, de még ezután is verte és rúgta a színészt, még akkor is, amikor már halott volt.

A színész fia hétfő reggel új külsővel jelent meg a bíróságon, és bár először nem akart vallomást tenni, végül mégis felszólalt és meghökkentő dolgokat állít.

Szilágyi István fia megdöbbentő kijelentést tett a bíróságon
Fotó: Bors

A férfi azt mondta, hogy először édesapja támadta meg őt, majd egy furcsa kijelentést tett:

„A vérengzést egy rejtélyes ember követhette el, aki negyedikként érkezett a házba” – fogalmazott Szilágyi István fia, aki szerint a törékeny színészen hisztérikus roham tört ki, nem ismerte meg saját fiát, akit szemen mart és kis híján halálra fojtogatott.

„Apám a szemembe konkrétan belemart, többször is, az egész szituáció szinte feldolgozhatatlan volt, egy ébredés utáni lerohanás” – mondta Péter, majd hozzátette: ezután valóban használt kalapácsot, hogy leállítsa a nyakát szorongató apját, de nem halálos módon, a tragédiáért szerinte egy sötétben felbukkanó idegen felel, aki őt is leütötte.

„Áramütés-csapás szerű ütést éreztem a tarkómon, fent, a haj részen, fehér fényt láttam. Mikor magamhoz tértem az ágyon, rézsútosan keresztbe feküdtem az öregen” – idézi Pétert a Bors, akit ha bűnösnek találnak, életfogytig tartó szabadságvesztésre is számíthat.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Óriási meglepetés: nem lesz ott a foci-Eb-n a korábbi győztes

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

mandiner.hu

Miért rúgta ki a jóbarátját Novak Djokovics?

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

magyarnemzet.hu

Rossi: Ritkán veszítem el a türelmem, de most kijöttem a sodromból

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Terrorpánik Európában: Zárják a német határokat, stadionok elleni dróntámadásoktól tartanak

INSIDER

Különleges akciót jelentett be az Élelmiszermentő Központ: több száz rászoruló családot segítenek húsvétkor

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"

INSIDER

Pizsamában tűnt el egy néni a XIX. kerületből, szerettei rettenetesen aggódnak érte

INSIDER

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár