INSIDER

„Egymást erősítjük” – Családjukról beszélt Szijjártó Péter felesége

A külügyminiszter feleségét, Szilviát a Paloznaki Jazzpikniken csípték el. Fontos ügy miatt látogatott ki a rendezvényre.
  • Szerző: ripost

Nemcsak a külügyminiszternek lehet dolga a távolban, egy politikus feleségét is elszólíthatja a kötelesség akár hétvégén is. Szijjártó Péter feleségével, Szilviával a Paloznaki Jazzpiknik rendezvényen találkozott a Blikk. Ám a miniszter felesége nem szórakozni érkezett ide, hanem az autistákat segítő alapítványának népszerűsítésén munkálkodott.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

„Az Együtt az Autistákért Alapítvány a „megérteni, elfogadni, segíteni” szlogenjével az autizmussal élő gyermekeket és családokat segíti. 2018-ban alapítottam a szervezetet, én vagyok az elnöke is. Amikor elkezdtünk dolgozni, létrehoztuk a Heim Pál Gyermekkórházban az első akadálymentesített autista-vizsgálóközpontot. Ekkor döntöttük el, hogy az alapítvány az autizmussal élőket és családjaikat fogja támogatni” – kezdte Szilvia, aki azt is elmondta, immáron harmadik éve vannak jelen különböző fesztiválokon.

„Úgy gondoljuk, hogy ha minél szélesebb kör megérti, hogy mit jelent az autizmus problémája, akkor szélesebb kör tud segíteni is nekik. Elindítottuk Autalent pályázatunkat, aminek lényege, hogy 6 éves kortól 30 éves korig várjuk azokat, akik autizmus spektrumzavarral élnek, de tehetségesek valamiben. Szeretnénk számukra biztosítani anyagi támogatást, egyfajta mentorprogramot. Azért vagyunk itt is, és azért hoztuk el a szeretett hatalmas kék szívünket, hogy ha a kék szívvel a fesztiválozók fotózkodnak, és ezt feltöltik a közösségi felületekre, akkor egyenként 500 forinttal támogatja munkánkat a Mol, és ugyanennyivel a Jazzpiknik is. Úgyhogy kérünk mindenkit, hogy fesztiválozzanak, fotózkodjanak, így tudnak segíteni bennünket.”

Szijjártó Péter és a felesége, Szilvia

Szijjártó Péter és a felesége, Szilvia
Fotó: Instagram

Szilvia az a politikusfeleség, aki talán a leggyakrabban búcsúzkodik a férjétől. Arról kérdezték, kiszámolta-e valaha, hogy férje hányszor tölti külön az éjszakát egy évben?

„A kapcsolatunk elején még számoltam, de ma már nem igazán, mostanában csak a hosszabb utakat írom fel a naptárba” – fogalmazott Szilvia, aki elmondta, hogyan viseli férje távollétét kétgyermekes anyukaként.

„Nagyon régóta vagyunk együtt, és egymást erősítjük. Én próbálok helytállni a családban. De amikor ő otthon van, akkor mindannyian feltöltődünk, ami erőt ad a hétköznapokra.”

Az interjúból kiderült, hogy Szilvia és a két gyermekük minden alkalommal nagyon várják, hogy hazaérjen a családfő. Olyankor a közös vacsora szinte kötelező.

„Én most éppen itt vagyok a fesztiválon, miközben ő Mongóliából hazatért. Úgy tudom, hogy a gyerekekkel elmennek majd biciklizni. De mindig együtt várjuk haza, s amikor megérkezik, mindig közösen ülünk le vacsorázni.”

Szijjártó Péter mindig hangsúlyozza, mennyire fontos számára a mozgás, ez a felesége és két fiuk életében sincs másképp. Mindkét gyerekük aktívan sportol, fociznak.

„Nagyon fontos az életünkben a sport. Ő is, én is és mindkét fiunk, Peti és a kisebb, Patrik is focizik. Muszáj volt fociszurkolóvá válnom. Beálltam a sorba, és ott vagyok a focimeccseken. Még véleményem is van a látottakról” – tette hozzá Szilvia, aki – ha már a fociról is szó esett – azt is eláruta, hogy Dzsudzsák Balázs a család barátja, régóta ismerik a focistát, aki olykor még a fiaikra is vigyázott.

„Balázs a család barátja, régóta ismerjük egymást, a gyerekek is nagyon szeretik, volt, hogy ő vigyázott rájuk.”

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Szijjártó Péter (@peter_szijjarto) által megosztott bejegyzés

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?