Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.07.25.

Szijjártó: nemzetközi lobbihálózat áll a gyermekvédelmi törvény elleni támadás mögött

Egy nagy nemzetközi lobbihálózat nyomásgyakorlása áll a magyar gyermekvédelmi törvénnyel szembeni támadás mögött – mondta a külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Szijjártó Péter úgy fogalmazott, az Európai Bizottságnak alapvetően egyetlen nagy problémája van a szóban forgó jogszabállyal, mégpedig az, hogy „innentől kezdve világossá vált, hogy az LMBTQ-aktivisták nem mehetnek be az iskolákba, óvodákba és nem beszélhetik tele kényük-kedvük szerint a magyar gyerekek fejét”. „Nem fejthetnek ki nekik olyan propagandát, amely a nem megváltoztatására vagy a homoszexualitás népszerűsítésére irányul” – húzta alá.

A tárcavezető hangsúlyozta, az Európai Bizottságnak és a liberális mainstreamnek ez a baja a törvénnyel, „persze ezt így nem lehetett leírni, ezt másként kellett megformulázniuk, és ezért írtak végül 54 oldalt”.

Szijjártó Péter elmondta, „régóta lelepleződött a liberális mainstream, ők a demokrácia definíciója alatt azt értik, hogy minden úgy történik, ahogy akarják”.

„Az is világossá vált az elmúlt években, hogy ők nem demokraták, mert a demokrata elfogadja, ha valakinek más véleménye van, azt tiszteletben tartja, megpróbálja megérteni és érvelni próbál a saját maga álláspontja mellett” – fejtette ki a miniszter.

Szijjártó Péter
Fotó: Facebook

Kiemelte, a „liberális mainstream ehhez képest abszolút véleményhegemóniára törekszik, egyfajta véleményterrort hoztak létre: ha valaki nem ért egyet velük valamilyen kérdésben, akkor azt azonnal kirekesztik, olyan típusú jelzőkkel illetik, amelyek abszolút szalonképtelenné teszik az adott álláspontot és annak képviselőjét”.

„Egyet lehet velük érteni, akkor elfogadnak, ha nem értesz velük egyet, akkor kirekesztenek. Ennyit az ő demokráciafelfogásukról és a toleranciafelfogásukról” – tette hozzá Szijjártó Péter.

A politikus beszélt arról is, hogy a „brüsszeli intézmények nem átallnak zsarolásra használni európai uniós forrásokat, ezért is kell mindent megtenni annak érdekében, hogy az európai pénzügyeket és az európai politikai ügyeket soha senki ne keverhesse össze”.

Elmondta, „ez azért is visszataszító, mert ezek az európai pénzügyi források nem a brüsszeli bürokraták munkája nyomán állnak elő, ezek nem idepottyannak az égből”, hanem az európai gazdasági teljesítmény alapján jönnek létre, amelyet az európai adófizetők, köztük a magyar emberek állítanak elő.

Az európai források előállításában a magyar emberek éppen úgy részt vesznek, mint a luxemburgiak, a németek, a franciák vagy éppen a spanyolok – emelte ki.

Szijjártó Péter szerint ezért nem szabad úgy feltüntetni az európai uniós forrásokat, mintha azok a „nyugat-európai barátaink jófejségének eredményeként jöttek volna létre, mintha azok egyfajta könyöradományok lennének vagy humanitárius segélyek”.

A miniszter aláhúzta, a magyar gazdaság teljesítménye az uniós források nélkül is jelentősen növekedni fog, a kormány minden erővel azon van, hogy megcsinálja az 5,5 százalékos gazdasági növekedést, és a gyermeket nevelő magyar családoknak jövőre visszaadja az idén befizetett személyi jövedelemadót.

Kijelentette, a gazdaság újraindításának felgyorsítását teljesen függetlenül kell kezelni az európai forrásoktól, hiszen teljesen új gazdasági időszámítás kezdődött a világjárvány miatt.

Ebben a korszakban hatalmas verseny indult annak eldöntésére, ki tartozik a nyertesek közé, ki tudja a lehető legtöbb beruházást magához vonzani, hiszen a beruházások hoznak létre munkahelyeket, amelyek növelik a gazdaság teljesítményét – mondta a tárcavezető.

Hangsúlyozta, „nekünk most arra kell koncentrálni, hogy a magyar szabályok, magyar körülmények legyenek a lehető legjobbak a beruházások vonzása szempontjából”, ezért fontos az a 29 döntés, amelyet a kormány elfogadott a gazdaság újraindításáért felelős operatív törzs javaslatára.

„Ezek biztosítják, hogy a magyar gazdaság tudjon a leggyorsabban újraindulni Európában, ezáltal mi ennek az új világgazdasági korszaknak egyértelműen a nyertesei közé tartozzunk” – jelentette ki Szijjártó Péter.

A magyarok háromnegyede, azaz 74 százaléka úgy látja, szülői engedélyhez kell kötni a homoszexualitásról való oktatást az iskolákban és az óvodákban – derül ki a Nézőpont Intézet Magyar Nemzet részére készített országos, reprezentatív kutatásából.

A lap szombati számában megjelent cikkben egyebek mellett az áll, hogy a Nézőpont Intézet legfrissebb felmérése szerint a túlnyomó többség a kérdésben a kormány álláspontjával ért egyet, és mindössze ötből egy ember – húsz százalék – véli úgy, hogy nem kell függenie a szülők engedélyétől a gyermekek iskolában történő érzékenyítésének, ahogy az a Nyugat-Európában zajló „érzékenyítési program” által egyre inkább terjed. A Nézőpont Intézet felhívja a figyelmet: komoly fejtörést okozhat a baloldalon a kormányzati népszavazás témája, mivel a kormánykritikus személyek többsége, 56 százalékuk is a szülői engedélyek mellett foglalt állást, és mindössze harmaduk áll az LMBTQ-szervezetek oldalán - írták. A kormánypárti tábor elsöprő, 86 százalékos támogatása mellett az ismeretlen preferenciájúak kétharmada is támogatja a kormányzati álláspontot, miszerint a szülő dönthessen arról, hogy a gyermekének mit tanítanak a homoszexualitásról a közintézményekben. Demográfiai csoportok szerinti bontásban minimális eltérések tapasztalhatók, a fiatalok kétharmada, az idősebbek négyötöde osztja a kormánypártok álláspontját, míg Budapesten tízből hét, vidéken négyből három ember vélekedik úgy, hogy a szülő dönthessen a kérdésben – ismertette a Magyar Nemzet.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét - kép

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

metropol.hu

Széteshet Szoboszlai Dominik csapata, Klopp után egy másik kulcsember is leléphet

magyarnemzet.hu

Hiába volt előválasztás Hegyvidéken, a DK keresztbe tesz a Kutyapártnak

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

hirtv.hu

Felgyújtotta magát egy férfi a New York-i bíróság előtt, ahol Donald Trump büntetőpere zajlik + videó

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Mintha rakéta csapódott volna be – semmi sem maradt az autóból a budapesti baleset után

INSIDER

Hétvégén sem élvezhetjük ki a tavaszt - erre jobb, ha felkészülsz

INSIDER

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól