Létrehozva: 2019.07.16.

Szijjártó Beregszászon: A reménykedés nem beavatkozás a belügyekbe

Abban vagyunk érdekeltek, hogy Magyarország és Ukrajna kapcsolatai a jövõben jelentõsen javuljanak - mondta Szijjártó Péter.

Abban vagyunk érdekeltek, hogy Magyarország és Ukrajna kapcsolatai a jövőben jelentősen javuljanak, és olyan együttműködés jöjjön létre, amely jó Ukrajnának, jó Magyarországnak és jó a kárpátaljai magyarságnak - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter kedden Beregszászon, ahol a kárpátaljai magyar szervezetek vezetővel találkozott.

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán tartott megbeszélést követő sajtótájékoztatóján Szijjártó Péter hangsúlyozta: Magyarország abban érdekelt, hogy Ukrajna erős, stabil és demokratikus ország legyen, mert ennek jó hatása lesz a magyar-ukrán kapcsolatokra és a kárpátaljai magyar közösség életére is.

„Õszintén reméljük – márpedig a reménykedés nem beavatkozás a belügyekbe –, hogy Kijevben olyan parlamenti erőviszonyok jönnek létre, amelyek lehetővé teszik majd a két ország kapcsolatainak jelentős javítását” – tette hozzá.

Kiemelte: Magyarország azt szeretné, ha az ukrán hatalom úgy tekintene a kárpátaljai magyarságra, mint erőforrásra, amely Ukrajnát erősíti, és elősegíti a magyar-ukrán kapcsolatok rendezését.

Erre reagált Szijjártó Péter

Tegnap az ukrán külügy nyilatkozatot tett közzé, hangsúlyozva: Ukrajna fenntartja a jogot magának arra, hogy lépéseket tegyen annak megakadályozására, hogy Magyarország beavatkozzon Ukrajna belügyeibe.  A nyilatkozat szerint az ukrán félben aggodalmat keltett Orbán Viktor miniszterelnöknek és Brenzovics Lászlónak, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnökének, az ukrán parlament képviselőjének nemrégiben tartott budapesti találkozója. Kijev aggodalmát fejezte ki több magyar hivatalos személy Kárpátalján a közelmúltban tett látogatása, valamint nyilvános kijelentéseik miatt, amelyek a tárca szerint Brenzovics és más, július 21-i előrehozott ukrán parlamenti választáson induló jelöltek melletti agitációt jelentettek.

 

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szoboszlai kezdett, de a Liverpool nem tudott csodát tenni az Európa-ligában

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

vg.hu

Oroszország építi a szankcióbiztos kereskedelmi útvonalakat

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Olcsó, használt műszaki cikket keresel? A Media Markt polcain is találsz majd ilyet

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek

INSIDER

Csekkold le most, hogy be vagy-e jelentve!

INSIDER

Meddig tart még ki a rossz idő? Pokoli híreink vannak a következő napokra