Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.03.31.

Szijjártó: 257 Észak-Amerikában rekedt magyarért indult két gép

Kanadában és az Egyesült Államokban rekedt 257 magyarért indult két repülőgép kedden – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek.

A tárcavezető kifejtette: „Magyarország történetének legnagyobb hazatérési akciója zajlik„, eddig több mint 5500 magyar állampolgár hazatérését segítették.

Fotó: shutterstock

Az észak-amerikai kontinensen is több százan vannak, ezért kedden két repülőgép indult el értük. A két gép öt városból szedi össze az ott rekedt magyarokat, és e két gép összesen 40 ezer kilométert fog megtenni. Végül 257 Kanadában és az Egyesült Államokban rekedt magyar állampolgár kért segítséget, rajtuk kívül 18 szlovák állampolgárt is hazahoznak a közép-európai, illetve visegrádi együttműködés jegyében. Ráadásul az egyik repülőgép, amely Torontóban is leszáll, egy négyezer maszkból álló adományt is elhoz, amely itthon az egészségügyi dolgozókhoz jut, így hozzájárul az egészségügyi védekezés sikeréhez. A gépek várhatóan április 2-án délután landolnak Budapesten – írja az MTI.

Szijjártó Péter hangsúlyozta: még több ezren vannak önhibájukon kívül külföldön rekedt magyarok, ”tehát dolgozunk tovább„.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

vg.hu

Alba Aréna: megnyílt Magyarország legújabb sportarénája – fotók

life.hu

Kiderült: ez lehet a rákbeteg Katalin hercegné titkos terve

vg.hu

Hadijelentés: megtorolták az ukrán támadásokat az oroszok

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

INSIDER

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

INSIDER

Hátborzongató: váratlan helyen jelent meg Vera rég elhunyt dédanyjának szelleme – fotó

INSIDER

„Sajnos a legrosszabbra is fel kell készülnünk” – Kétségbeesetten keresik a 46 éves marcali családapát