Létrehozva: 2022.01.27.

„Szia drágám, délután jövök érted!” – Így segíthetsz a 3 évesen árván maradt Dávidnak

Megrázó körülmények közt hunyt el az édesanya pénteken.

A mindig életvidám Anna szokásos rutinját végezte pénteken is: reggel elkészültek kétéves kisfiával, akit kocsival vitt a bölcsibe.

„Szia drágám, délután jövök érted!” – ígérte utoljára az édesanya szeretett gyermekének, majd elindult Nagykállóba, ahol dolgozott.

A helyenként mínusz 10 fokos hidegben az esti havazástól az utak csúszósak voltak, amin még az útsózás sem tudott segíteni.

Mint a Ripost megírta, Anna autója egy kanyarban oldalazva átsodródott a szemközti sávba, ahol egy kisteherautó letarolta. A becsapódás erejétől a kocsi az árokba csapódott, a fiatal édesanya a helyszínen életét vesztette.

Anna sajnálatos módon nem használta a biztonsági övét, emiatt a teste kitörte a hátsó ablakot. Az édesanyának így esélye sem volt az életben maradásra.

A 3 éves kisfia, Dávid árva lett – a nagyszülők vigyáznak most rá. Az ismerősök megpróbálnak segíteni a nagyszülőknek, ezért adomány gyűjtést szerveznek. Az Ápolók futásán lehetőséget biztosítanak az adományozásra. Aki nem tud részt venni az eseményen, az ide kattintva tájékozódhat az adományozási lehetőségekről.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

metropol.hu

„Mikes Anna csak egy van” – durván beszóltak Tóth Gabinak

magyarnemzet.hu

Rossi: Ritkán veszítem el a türelmem, de most kijöttem a sodromból

ripost.hu

Olyat találtak az ellenőrök az egyik KFC konyhájában, azonnal bezáratták

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

astronet.hu

A Szeretet angyala vigyáz ránk március 26. és 30. között

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Terrorpánik Európában: Zárják a német határokat, stadionok elleni dróntámadásoktól tartanak

INSIDER

Különleges akciót jelentett be az Élelmiszermentő Központ: több száz rászoruló családot segítenek húsvétkor

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"

INSIDER

Pizsamában tűnt el egy néni a XIX. kerületből, szerettei rettenetesen aggódnak érte

INSIDER

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár