Létrehozva: 2021.12.27.

Szerelme kedvéért alakíttatta át bajnai kastélyát az ördöglovas – így néz ki most

Páratlan szépségében állították helyre a hazai klasszicista építészet kiemelkedő alkotását, a bajnai Sándor-Metternich kastélyt. A Nemzeti Kastélyprogram és a Nemzeti Várprogram keretében felújították az épület mindkét szintjét és a kastélyparkot is. A gyönyörű épületnek különleges története van.

Sándor Móric gróf a lovas bravúrjairól volt híres. Haldokló apjához is lovon vágtatott fel a Sándor-palota lépcsőin, a saját kastélya erkélyéről is leugratott, az épületen belül is gyakran lovon járt.

Fotó: Ripost

Feleséget is így szerzett magának: a nagy hatalmú Metternich kancellár lányát úgy ismerte meg, hogy a lépcsőn átugratott Leontine hintája fölött, aki szerelmes lett belé. A gróf feleségül kérte őt – gondolhatjuk, hogy a magyargyűlölő Metternich mennyire örült ennek –, és nekifogott a bajnai kastély átépítéséhez. Az volt a célja, hogy nagy pompa fogadja leendő feleségét. A terveket a kor híres építészével, Hild Józseffel készíttette el, a belső termek díszítésére pedig a milánói Scala díszlettervezője, Alessandro Sanquirico kapott megbízást.

Fotó: MTI

Állami tulajdonba kerülve a gyönyörű épület leromlott, volt kórház, szükséglakás és pártiroda is benne. Az ezredfordulón valamennyire renoválták, de gombafertőzés miatt a faanyagokat és az ablakokat eltávolították, sokáig befalazva állt. Már senki nem gondolta, hogy egyszer még vonzó turista célpont lehet.

Most viszont ez volt a felújítás egyik célja, az épített örökség megőrzésén túl.

Fotó: MTI

Helyreállították a belső tereket, padlózatokat, korszerűsítették a gépészeti és elektromos rendszereket. A hazánkban és Európában is különlegesnek számító barokk-klasszicista falfestéseket és mennyezetfreskókat restaurálták.

Fotó: Nöf.hu

Visszahelyezték az emeleti Raffaello-terembe a páratlan szépségű, Sanquirico tervezte mennyezeti falképegyüttest. A pazar festmény közel 40 éves gondos megőrzés után született újjá és került vissza eredeti helyére. A főépület földszintjén látogatható lett a felújított kastélykápolna, valamint egy barokk falképrészletekben gazdag teremben kapott helyet a kávézó és az ajándékbolt.

Fotó: Ripost

Mint egy tájkép, olyan a park

A kastélyparkot a természetvédelmi szempontok betartásával újították meg, így az egykori tájképi kert hangulatát idézi, amelyet gyalogosan járhatnak be a látogatók. A kastélyparkban a tematikához kapcsolódó játszótér, fotópontok és pihenőhelyek kínálnak kikapcsolódást minden korosztály számára.

A divatdiktátor hercegnőt is bemutatja a kiállítás

Sándor Móric gróf és Metternich Leontine lánya, Metternich-Sándor Paulina a 19. századi közép-európai kultúrtörténet egyik legizgalmasabb személyisége volt. Diplomatafeleségként bejárta Európát, Franciaországban a császárnéval együtt diktálta a trendet, Bécsben divatklubot alakított. Wagner neki ajánlotta egyik zongoradarabját, Edgar Degas pedig megfestette őt egy fénykép alapján.

A felújított kastélyban berendezett kiállítás bemutatja gróf édesapja mellett Paulina mozgalmas, közéletben betöltött életének főbb állomásait is.

Fotó: Ripost

Interaktív élményt kínál a látogatóknak

A modern, élményközpontú tárlat a történetmesélés és interaktív, szimulációs eszközök segítségével mutatja be a kastély egykori lakóit és életét. Visual guide-on 3D-s és kiterjesztett valóságon alapuló rekonstrukciók segítségével, élményszerűen jelenik meg az épület története. A gyerekeknek külön számukra kifejlesztett eszközök és kiállítási tartalom segítségével válik befogadhatóvá a kastélyok világa. Látványos kiállítás mutatja be az épület háborút követő korszakát is.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány

vg.hu

Új sorozat érkezik a Fix Magyar Állampapírból

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

travelo.hu

Videó: Debrecenből elindult az első olyan járat, mellyel a világ számos pontja válik elérhetővé

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast