Létrehozva: 2021.02.20.

Szerdától két hétig 465 ezer oltást adhatnak be

A Magyarországra érkező vakcinák egytől-egyig biztonságosak.

Szerdától két hét alatt több mint 465 ezer koronavírus elleni oltás beadására van lehetőség, ez több, mint amennyi embert eddig összesen beoltottak – közölte az oltási munkacsoport vezetője szombaton a közmédiával.

Fotó: Fotó: MH/Katona László

György István kiemelte: ahhoz, hogy ezeket az oltásokat ténylegesen el lehessen végezni az kell, hogy aki értesítést kap, fel is vegye az oltást.

Jövő héten a háziorvosok 275 ezer adag Sinopharm- és AstraZeneca-vakcinát kapnak. Előbbivel korcsoporti korlátozás nélkül a krónikus betegeket, utóbbival a 18-59 éves krónikus betegeket oltják. Emellett a háziorvosok 10-10 idős embert kórházi oltópontokra irányíthatnak, ahol az érintettek Pfizer-vakcinát kapnak.

A munkacsoport vezetője beszélt arról is, hogy a nyugati vakcinaszállítmányok továbbra is akadozva érkeznek, azokból a lakosság átoltását csak lassan lehetne megvalósítani. György István ezért nagy segítségnek tartja, hogy a kormány törekvéseinek köszönhetően sikerült oltóanyagot beszerezni Kínából és Oroszországból is.

A Sinopharm vakcinájából eddig 550 ezer, a Szputnyik vakcinából 46 ezer adag érkezett. A további orosz vakcinák szállításának pontos ideje még nem ismert, a kínai oltóanyagból viszont március 15-e után ismét 500 ezer adag érkezik – mondta.

Kitért arra is: tömeges oltás esetén több mint 7100 helyen tudnak oltást adni, és egy hét alatt több mint 1,5 millió embert tudnak beoltani, ha elegendő vakcina áll rendelkezésre.

A Magyarországon elérhető vakcinák biztonságosak, mindegyikből több mint tízmillió adagot adtak már be világszerte – mondta György István.

Gőzerővel zajlik az idősotthonokban a koronavírus elleni oltás az ország számos pontján, mellettük a 18 és 60 év közötti krónikus betegeket is folyamatosan oltják a háziorvosi praxisokban – hangozott el az M1 aktuális csatornán.

Az összeállításban Müllerné Juhos Bernadett, a Baranyai Megyei Kormányhivatal főigazgatója elmondta: a héten véget ér a megyei szociális és idősotthonokban a vakcináció, mert minden gondozott és dolgozó megkapja a második oltást.

A szociális és egészségügyi intézményekben a Pfizer/BioNTech-vakcinával oltanak, az orosz vakcinát, a Szputnyik V-t az oltópontokon való oltáshoz használják – fűzte hozzá. Müllerné Juhos Bernadett kitért arra is, hogy Baranya megyében – ahogy az egész országban – nő az oltakozási kedv.

Kancz Csaba, Komárom-Esztergom megyei kormánymegbízott egyebek mellett arról számolt be, hogy a megyében több mint negyven intézménybe jutottak el az oltócsapatok, akik az idős embereken kívül szenvedélybetegeket, fogyatékkal élőket és hajléktalanokat is beoltottak. Az intézményekben nagy várakozás előzte meg az oltakozást – közölte.

Kancz Csaba jelezte, hogy hét intézménybe, ahol fertőződés miatt nem tudtak oltani, két-három hét múlva térnek vissza az oltócsapatok.

Keller János tiszafüredi háziorvos többek között arról beszélt, hogy az AstraZeneca, a Pfizer/BioNTech és a Moderna gyártók vakcináival oltják a város lakosságát, és oltópontokra is küldenek Pfizer/BioNTech és Szputnyik-V oltóanyagot.

Mindhárom megszólaló hangsúlyozta a vakcináció fontosságát is, egyúttal arra bíztattak mindenkit, aki még nem regisztrált az oltásért, hogy tegye meg azt a vakcinainfo.gov.hu oldalon.

A veszprémi oltóponton kedvezőek a tapasztalatok, mindenki időre megérkezett, az érintettek lelkesen fogadták az orosz vakcinát – mondta Bujdosó László a veszprémi Csolnoky Ferenc kórház osztályvezető főorvosa szombaton az M1 aktuális csatornán.

A műsorban elhangzott: a megyébe 655 ember beoltására alkalmas orosz vakcina érkezett, amivel a hétvégén folyamatosan oltanak, a krónikus betegséggel nem rendelkező, 60-74 év közötti idősebb korosztályban.

Bujdosó László azt mondta, hogy alapvetően nem különbözik a Szputnyik a többi vakcinától. A gyártó vállalása szerint ez a vakcina két évig nyújt védettséget – mondta. A két oltást 21 nap különbséggel adják be.

Szondi Zita, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház főigazgatója arról számolt be, hogy 3 fajta vakcinával szerveznek oltásokat, a hétvégén folytatják a szociális intézményekben az oltást a Pfizer oltóanyagával. A Moderna vakcinájával az újabb jelentkezőket, a Szputnyikkal a 60-74 év közötti krónikus betegséggel nem rendelkezőket oltják. Az orosz oltóanyagból 1050 adagot kaptak.

Tapasztalataik szerint az oltási kedv emelkedik, az oltás szervezésében a háziorvosok szerepe óriási.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Édesapját mentené Galambos Lajos lánya az új szerelmével?

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

travelo.hu

Videó: Ez a somogyi település a húsvéti dekorációk mogulja

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Megmutatta: ez a piszok jóképű férfi Sydney van den Bosch vőlegénye

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast