Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.01.01.

Szenteltvíz helyett ez várja a híveket a templom bejáratánál

A templomok nyitva vannak, lehet menni szentmisére. Igaz, megkötésekkel.

Eddig a járvány miatt elmaradtak a misék, istentiszteletek, illetve hívők nélkül tartották meg azokat, és az emberek az otthonaikból, képernyőn keresztül nézték, hallgatták, ahogy a pap prédikál.

A március 22-e óta üres templomok most újra látogathatóak, a liturgiában a válaszokat most már a hívők fogják mondani, nem lesz olyan, mint az egyoldalú online közvetítés.

De olyan sem lesz még, mint régen, a vírus előtt. A bejáratnál ugyanis szenteltvíz helyett kézfertőtlenítő várja a betérőket, akiknek szájmaszkot kell viselni, elmarad a békeköszöntés kézfogással és csak kézbe lehet áldozni.

A járványügyi intézkedések miatt a szenteltvíz is karanténban van, a liturgikus előírásoknak megfelelően, arra alkalmas, általában zárt edényekben tárolják a korlátozások feloldásáig. A bejáratoknál ezek a szenteltvíztartók a veszélyhelyzet kezdete óta üresen álltak. Győrben például ezekbe az üresen álló szenteltvíz tartókba tették a kézfertőtlenítőket, hogy a hívők befele és kifele menet is fertőtleníthessék a kezüket.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Döbbenetes felvétel, így törtek rommá az autók a repülőtérre vezető úton - videó

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

magyarnemzet.hu

Dárdai Pál vajon mit szól? Óriási siker a Hertha idénye

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

INSIDER

Hátborzongató: váratlan helyen jelent meg Vera rég elhunyt dédanyjának szelleme – fotó

INSIDER

„Sajnos a legrosszabbra is fel kell készülnünk” – Kétségbeesetten keresik a 46 éves marcali családapát

INSIDER

„Kérsz egy golyót?” – Játékfegyverrel kirabolta a pizzafutárt egy férfi Hevesen