Létrehozva: 2021.08.25.

Elképesztő titkok: így készíthették a magyarok a Szent Koronát az ötvösművész szerint

A tudományos vizsgálatra alakult Korona Bizottság négy tagjának egyikét, Papp László ötvösművészt kérdeztük.

Az európai ötvösmunkák között nincs még egy, amelyet annyi rejtély övezne, mint Magyarország Szent Koronáját.

A legenda szerint a koronát az első magyar király, Szent István kapta II. Szilveszter pápától. Ezt azonban Papp László ötvös is valószínűtlennek tartja. Ő négy napig vizsgálhatta a becses tárgyat kollégájával, Péri József ötvösművésszel, Kovács Éva és dr. Lovag Zsuzsa művészettörténészekkel együtt. Először 1989-ben, majd három alkalommal 1991-ben is tanulmányozhatta a szakember a Szent Koronát.

A vizsgálatról és a szakmai észrevételeiről kérdeztük az ötvösművészt.

„Beleképzeltem magam a középkori ötvös helyébe, mintha azokkal az anyagokkal és szerszámokkal rendelkeznék és úgy próbáltam rájönni, mit és hogyan csinálhattak” – mesélte a Ripost7-nek Papp László. „Mindenekelőtt a legelső állapotot szerettük volna meghatározni, amikor a korona alsó része készült a tűzben. Ugyanis miután belefoglalták a zománcokat, gyöngyöket, már nem melegíthették többé” – tette hozzá.

A Ménfői és a Mogyoródi csata között nincs nyoma annak, hogy volt koronánk. Ha nem volt és nem kaptunk, akkor csak meg kellett csinálni. Az ötvösművész szerint nem véletlenül van ez a legenda, hogy két angyal hozta. az égből a koronát a mogyoródi csata után, akkor csinálhatták a koronát.

Csinálni csak úgy lehetett, ha vagy nyersanyagokat készítünk vagy vannak hozzá kész elemek. Ilyen nagy pánt, ami az abroncshoz kell, biztosan nem volt a raktáron, egyéb dolgok, mint zománcok, kövek, gyöngyök, azok lehettek.

„Olyan, mintha az abroncs előbb meglett volna és muszáj lett volna oda illeszteni a keresztpántokat. Az is nagyon érdekes, hogy Jézus mindkettőn ott van. Ha egy ötvösnek boltozott koronát kell készítenie, akkor először a szilárd szerkezetét építi meg és erre kerülnek fel az egységes stílusú építmények. Ilyen tervezettséget azonban a Szent Koronán hiába keresünk. Két, lényegét tekintve markánsan különböző tárgyat illesztettek össze, bármiféle szerves összeköttetés nélkül” – fogalmazott az ötvösművész.

Véleménye szerint a szembetűnően kezdetleges szegecselés, a felesleges furatok, a „latin korona” csonka pántjai, a latin Pantokrátor utólagos átfúrása mind ezt igazolja.

Az abroncs egyetlen összefüggő lemezből készült, abból vágták ki a középrészeket, a beforrasztandó keretező foglalatok helyét – tudtuk meg.

„Valószínű, hogy a koronát az évszázadok során többször is javították, és azt is biztosan tudni lehet, hogy nincs minden rajta, ami eredetileg volt. Például Izabella királynő letörte a keresztet, ezt írott források is bizonyítják” – állítja Papp László. Az ötvös szerint a mostani kereszt a 16. században kerülhetett rá.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ez maga a földi pokol: a világ legforróbb városában madarak hullanak az égből, és halak sülnek meg a tengerben

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Varga Judit vallomása: „Egy lelki-beszűkült állapotban tartott engem”

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Terrorpánik Európában: Zárják a német határokat, stadionok elleni dróntámadásoktól tartanak

INSIDER

Különleges akciót jelentett be az Élelmiszermentő Központ: több száz rászoruló családot segítenek húsvétkor

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"

INSIDER

Pizsamában tűnt el egy néni a XIX. kerületből, szerettei rettenetesen aggódnak érte

INSIDER

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár