Létrehozva: 2021.09.24.

Szobrot állítottak Budapesten Szent Gellért püspök emlékének

Gellért püspököt Szent László király 1083-ban elsőként emeltette a magyar szentek soraiba.

A napokban ünnepeljük Szent Gellért püspök halálának 975. évfordulóját. Szent István királyunk segítőjét, és három másik püspöktársát a legenda szerint 1046. szeptember 24-én taszították le Vata pogányai a Kelen-hegy csúcsáról (ma Gellért-hegy), ezzel meggyilkolva őket.

Az évfordulóra emlékezve a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia közössége Dr. Osztie Zoltán plébános vezetésével szobrot állított Szent Gellért püspök emlékének. A toronykilátó fedélszékében elhelyezett gipszből készült egészalakos szobrot Tóth Dávid szobrászművész készítette.

Gellért püspököt Szent László király 1083-ban elsőként emeltette a magyar szentek soraiba Szent István királlyal és Szent Imre herceggel együtt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mit szólnak a baloldali jogvédők, hogy Magyar Péter kínozta a feleségét?

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

"Gyanítom, hogy elrabolták a 2 éves unokámat” – Kétségbeesve keresik az eltűnt Dankát

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

travelo.hu

Videó: Debrecenből elindult az első olyan járat, mellyel a világ számos pontja válik elérhetővé

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Gulyás Gergely a műtétjéről: újra kellett tanulnom járni

INSIDER

Minddel tisztában vagy? Összeszedtük, mire emlékezünk a húsvéti nagyhéten

INSIDER

Különleges akciót jelentett be az Élelmiszermentő Központ: több száz rászoruló családot segítenek húsvétkor

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"