INSIDER

Székelyföldért mozgassuk meg Európát! Írja alá mindenki!

Papíron és az interneten is alá lehet írni a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által indított nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezést. Június óta gyűjtik az aláírásokat, de még csak 145 ezer gyűlt össze. Mozduljunk meg! A RIPOST megmutatja, hogyan lehet csatlakozni a kezdeményezéshez!
  • Szerző: RIPOST

Június eleje óta online is alá lehet írni azt a kezdeményezést, melyet a Székely Nemzeti Tanács indított a nemzeti régiók – köztük természetesen Székelyföld – jogaiért. Egyelőre 145323 aláírás gyűlt össze az Európai Unió országaiban, ebből 114243 Magyarországon. A cél: egymillió aláírás összesen, 2020. május 7-ig. A gyűjtés lassan halad, de még mindig nem késő összefogni!

Végső cél: Székelyföld autonómiája

A Székely Nemzeti Tanács egyetlen fő célja Székelyföld autonómiájának kivívása. Kijelentik azonban, hogy ezt a céljukat kizárólag a jog és demokrácia eszközeivel kívánják elérni.

„Az első perctől világos volt, hogy a cél eléréséhez szükség lesz a külpolitika eszközeire is, élnünk kell a nemzetközi szerződések és szervezetek adta lehetőségekkel is”

– írja az SZNT a honlapján. Ez a jogi eszköz pedig nem más, mint az európai polgári kezdeményezés. A procedúra nem egyszerű, de mindenképpen érdemes megpróbálnunk teljesíteni… Először is: egy év alatt egymillió aláírás kell. Másodszor: tagállamonként is meg van határozva egy minimumszám, amennyi aláírásnak meg kell lennie – ez a minimum az adott ország megválasztott EP-képviselőinek a 750-szerese. A feladat tehát nehéz, de nem lehetetlen – a teljesítéséhez tehát meg kell mozdulnunk nekünk, magyaroknak és meg kell mozgatnunk Európát. Székelyföldért és a többi autonómiáért küzdő nemzetért.

Együtt a baszkokkal, katalánokkal és a többi nemzeti régióval

A kezdeményezés általában szól a nemzeti régiókról Európán belül. A székelyek mellett tehát a baszkok, a katalánok, a korzikaiak, a bretonok, a dél-tiroliak és a vallonok – azaz Európa nemzeti régióinak képviselői – közösen léphetnek fel azért, hogy a nemzeti régióknak adják meg az őket megillető jogokat az EU-ban. A kezdeményezés szerint a cél az, hogy biztosítsák a nemzeti régióknak a hozzáférést az EU-s alapokhoz, forrásokhoz, és közben meg kell teremteni a garanciákat sajátosságaik fenntartásához, hogy az Unió kulturális sokszínűsége is fennmaradjon.

Ki kell állnunk az érdekeinkért

„Ez Székelyföldért van. Miután elvették és el akarják venni tőlünk nyelvünket, zászlóinkat, feliratainkat, magyar nyelvünket, és a román állam azon van, hogy minket beolvasszon a többségbe, a nemzetállamba, mi igenis, ki kell álljunk érdekeinkért” – jelentette ki Bíró Edith, az SZNT székelyudvarhelyi elnöke.

„Magyar szempontból a nemzeti régiókért indított polgári kezdeményezés azért fontos, hogy a határon túli magyar területek, Székelyföld, Kalotaszeg, Partium, Felvidék úgy fejlődjön, úgy gazdagodjon, hogy közben magyar regionális identitását megőrizze” – tette hozzá Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke.

Mivel már csak kevesebb, mint 3 hónapig lehet gyűjteni az aláírásokat, a szervezők arra kérnek minden magyar embert, hogy mihamarabb írják alá a kezdeményezést.

 

Így tudja aláírni a kezdeményezést az interneten.
Csak 1 perc!

  • Keresse fel a nemzetiregiok.eu oldalt.
  • Kattintson a bal felső sarokban található narancssárga Támogatom gombra.
  • Az oldalon lévő legördülő menüben válassza ki azt az országot, melynek állampolgára.
  • Válassza ki, mely dokumentum adatainak megadásával igazolja magát: személyi igazolvány vagy útlevél.
  • Adja meg a kiválasztott dokumentum számát.
  • Adja meg keresztnevét / keresztneveit – ahogyan a dokumentumban szerepel.
  • Adja meg vezetéknevét.
  • Adja meg állampolgárságát
  • Az ellenőrző mezőben adja meg a képen látható karaktereket és fogadja el az adatvédelmi nyilatkozatot.
  • Nyomja meg a Támogatom gombot.

+1) Ossza meg a kezdeményezést a Facebookon vagy emailben továbbküldve!

 

Mi az európai polgári kezdeményezés?

Az európai polgári kezdeményezés intézményét a Lisszaboni Szerződés vezette be első ízben, a következőképpen: “legalább egymillió uniós polgár, akik egyben a tagállamok egy jelentős számának állampolgárai, kezdeményezheti, hogy az Európai Bizottság – hatáskörén belül – terjesszen elő megfelelő javaslatot azokban az ügyekben, amelyekben a polgárok megítélése szerint a Szerződések végrehajtásához uniós jogi aktus elfogadására van szükség”. Ennek alapján született meg az az európai rendelet, amely szerint a kezdeményezést olyan polgári bizottság indíthatja el, amely legalább 7 olyan személyből áll, akik legalább 7 különböző tagállamban rendelkeznek lakóhellyel. A tagállamonkénti legalacsonyabb támogatói számot az adott ország európai parlamenti képviselőinek a száma alapján állapítják meg (a megválasztott EP-képviselők számának 750-szerese).

A támogató nyilatkozatok gyűjtése papír- vagy elektronikus formátumban történik, a begyűjtött támogató nyilatkozatok ellenőrzését és igazolását az egyes országok illetékes hatóságai végzik el, ezeknek 3 hónapon belül kell kiállítaniuk az igazolást az érvényes nyilatkozatok számáról.

Mindezek után a kezdeményezők érdemi vizsgálatra és döntésre nyújthatják be kezdeményezésüket az Európai Bizottsághoz, amelynek szintén 3 hónap áll a rendelkezésére, hogy eldöntse, hogyan kíván eljárni az ügyben. A Bizottság – megindokolt döntéssel –három lehetőség közül választhat: a) új jogszabályt javasol, mely az Európai Unió Tanácsa és az Európai Parlament elé kerül; b) hatástanulmányt készíttet; c) nem hoz intézkedést.

 

És ezeket olvastad már?