Létrehozva: 2020.07.21.

Szabadlábon a pátyi boncmester, meglepőt állít az ügyvédje

Döbbenetes dolgokat árult el a pátyi boncmester ügyvédje.

Bármilyen megdöbbentő, az ügyvédje szerint a pátyi boncmesterként elhíresült R. Dénes „mindössze” csalást követett el, amikor – ahelyett, hogy a krematóriumba leadta volna – hazavitte az emberi szövetekkel teli, lezárt tégelyeket.

A pátyi horrorkertként elhíresült ingatlan udvarán emberi maradványokat tartalmazó hordókra bukkantak
Fotó: MTI

R. Dénest kihallgatták, letartóztatását azonban nem indítványozták, így szabadon távozhatott a rendőrségről.

„Szó sincs arról, hogy védencem hullákat vagy emberi testrészeket vitt volna haza. Amit nála megtaláltak, lezárt tégelyekben lévő emberi szövetek voltak. Ezeket mintavétel céljából veszik az orvosok, majd az elemzés után megsemmisítésre a krematóriumba kell vinni. Ő ezt a lépést valóban elmulasztotta, de nem valamiféle perverz vágytól vezérelve, sőt, kereskedni sem akart velük, hiszen ezeknek nincs semmiféle értékük. Egyszerűen azt a pénzt, amit a szállításra kapott, megtartotta magának, ahelyett, hogy – a vállalásának megfelelően – a krematóriumba vitte volna” – mondta a Blikknek R. Dénes védője, dr. Magyar György.

Dr. Magyar György azért is vállalta el teljesen ingyen R. Dénes védelmét, mert úgy látja, egy adósságban úszó kisember hibázott, majd az egész ország egyik leggyűlöltebb figurájává vált.

„Lelkileg kikészült a védencem attól, ami rázúdult az eset után. Dénes a rendőrséggel maximálisan együttműködött, bűnösségét beismerte, de csak abban, amit valóban elkövetett. A gyanúsítást vitatjuk, hiszen meglátásom szerint tette sokkal inkább csalási elemeket hordoz. Úgy gondolom, maximum emiatt ítélhetik majd el” – vélekedett az ügyvéd.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rendkívüli hírt jelentett be a Fradi Dejan Sztankovicsról

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

vg.hu

Halálos tömegbaleset Budapesten: őket körözi a rendőrség – fotó

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 19.: a Bika szerencsés, a Skorpiót meglepetés éri

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Drámai dolog történt a vonaton: sikoltozva kért segítséget gyermekéhez az anya

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba - Videó

INSIDER

"Mondjanak értem egy imát" - Daganatos a gyászoló Edina, aki már két gyermekét is eltemette

INSIDER

Tíz orvossal bővült a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjasok köre

INSIDER

"Éjszakai sötétség volt délután háromkor" – SMA Tomika és szülei így vészelték át az apokaliptikus vihart Dubajban