Létrehozva: 2021.02.25.

Óriási botrány: akkora a harc a kínai vakcináért, hogy soron kívül oltatják magukat!

A pandémia egyik legnagyobb botránya bukott ki, amivel már a Wikipédia is külön foglalkozik: akkora harc folyik világszerte a Sinopharm vacináért, hogy több országban sorra buknak le politikusok, üzletemberek azzal, hogy jóval a lakossági oltások előtt, soron kívül oltatják be vele magukat.

Akkora a harc a világban a vakcinákért, hogy a kínaival például több országban soron kívül oltatják magukat a vezető politikusok, tisztségviselők, üzletemberek. Az egyik legnagyobb botrány azonban Peruban tört ki, még nevet is kapott a Wikipédián: „vakcinagate”.

Itt is a kínai Sinopharm vakcinájáról van szó: még február közepén derült ki, hogy az ország korábbi elnöke, Martin Vizcarra (2020. novemberében korrupció gyanúja miatt már lemondatták)és felesége már 2020 októberben felvette az oltást.

Peruban kitört a pandémia legnagyobb oltási botránya Fotó: AFP

Az elnök akkor azzal védekezett, hogy ő és a felesége önkéntesként vettek csupán részt a Sinopharm klinikai vizsgálatában. Viszont innen már elindult a lavina: gyakorlatilag kiderült, hogy az elnök többi családtagja is megkapta az oltást, sőt, a még regnáló egészségügyi miniszter és a külügyminiszter is, valamint további kormánytagok, tisztségviselők, sőt, még a katolikus egyház tagjai és neves üzletemberek is megkapták az oltást soron kívül. Gyakorlatilag kiderült, hogy az illegálisan beoltott emberek 25%-a állami munkavállaló volt.

Az első aki lemondott, Pilar Mazetti egészségügyi miniszter volt, majd a külügyminiszter, Elisabeth Astete.

A kongresszus ezzel párhuzamosan folyamatosan nyomozott az ügyben, és számos szereplőt kihallgattak.

Gyakorlatilag a komplett kormány belebukott: sőt, a volt miniszterelnök, a külügyminiszter és az egészségügyi miniszter ellen eljárást is indítottak.

Hazánkban a baloldali politikusok oltatják magukat illegálisan

Január végén derült ki, hogy Hiesz György, Gyöngyös baloldali polgármestere jogosulatlanul kért és kapott koronavírus elleni védőoltást január elején. Azóta az is kiderült, hogy nemcsak saját magának, hanem a feleségének is beadatta. László Imre az ATV egyik reggeli műsorában azt mondta, hogy „behívták” abba a kórházba, ahol korábban igazgató volt. Az oltási rend szerint eddig csak az egészségügyben dolgozók és az idősotthonok lakói kaphattak oltást, és ő egyik tábort sem erősíti. A baloldal a járvány kezdete óta mindent megtesz annak érdekében, hogy hátráltassa a járvány elleni védekezést, és a halálkampányukkal sokakkal akarják elhitetni, hogy a vakcinák veszélyesek. Ennek ellenére éppen a Gyurcsány-féle koalíció tagjai sorra buknak le azzal, hogy soron kívül oltatták be magukat.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

magyarnemzet.hu

Szigorúan titkos részletek kerültek bele egy orosz videóba

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Már tisztán látszik, gigantikus aszteroida száguld a Föld felé

ripost.hu

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Orbán Viktor: Békepárti többség kell Európában

INSIDER

Elkezdték gyéríteni a szúnyogokat: itt már biztosan kevesebb a vérszívó!

INSIDER

Most érkezett: Beszorult világháborús gránátot találtak, azonnal rohantak a tűzszerészek

INSIDER

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén