Létrehozva: 2018.04.18.

Sokkoló részletek derültek ki a traktorral kiforgatott csecsemőről

Direkt titkolhatta el a terhességét az anya...

Szerző Ripost

Borzasztó tragédia rázta meg a Békés megyei Kétsopronyt. Mindenki ismerte a többgyermekes L. Máriát, aki szerény körülmények között élt a község egy kieső utcájában. A %Ripost% információi szerint az asszony kertjében hétfőn délelőtt a községgazda, Timár István földmunkákat végzett, akkor forgatta ki traktorjával a holttestet a földből.


– Már majdnem végeztem a munkával, amikor éreztem, hogy valamin megakadt a gép. Hátramentem, és döbbenten láttam a fémen fennakadt, köldökzsinóros babatestet.

Azóta is hiába próbálok a munkába menekülni, csak ez a szörnyű kép lebeg a szemem előtt – mondja lapunknak Timár István.
A szomszéd úgy tudja, Máriát és két testvérét is örökbe fogadták a mélyen vallásos szülei. – Senki sem érti, hogy lett belőle olyan ember, aki mindig váltogatja a partnereit, nem törődve a következményekkel. A viszonyokból ugyanis több gyermek született. Két kicsi vele él, két másik nevelőszülőknél, egy ötödik pedig a nagyszülőknél – magyarázza. Majd így folytatja: – Szerintem a mostani terhességet a szülei elől is titkolta, pedig segítettek volna neki, holott sok problémájuk akadt Máriával. Vettek neki egy házat, hogy a gyerekeknek legyen hol lakniuk, de nem merték a nevére íratni – árulta el lapunknak a szomszédasszony.


A %Ripost%-nak sikerült elérnie a nő testvérét, aki azonnal a helyszínre sietett.
– Édesapámat még beengedték, de én már nem mehettem utána. Kint várakoztam, s akkor tudtam meg, hogy Máriát letartóztatták.

Elképesztő, hogy ezt tette…

– mondta el a %Ripost%-nak Mária öccse. Úgy tudjuk, a gyászoló nagypapát annyira szíven ütötték a történtek, hogy egy székre lerogyva csak azt ismételgette: Istenem, istenem...
Az ügy kapcsán kerestük a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályát, ahonnan a következő tájékoztatást kaptuk:
– Kétsopronyban, egy lakóház kertjében, 2018. április 16-án, 14 óra 30 perc körül földmunkák közben egy csecsemőholttestet találtak. A gyermek a nyomozás jelenlegi adatai szerint hetekkel ezelőtt, március közepén élve született, majd néhány óra múlva az édesanyja ölhette meg és hantolhatta el a kisfiút. A nő beismerő vallomást tett, a bűncselekményt egyedül követte el. Emberölés megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vettük és igazságügyi szakértők bevonásával vizsgáljuk a tragédia okát, körülményeit.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

vg.hu

Rákay Philip reagált a Most vagy soha! második hétvégi nézőszámára

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

mandiner.hu

A világ legboldogabb embere lett a magyar válogatottnál már leírt focista

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

Ennek az öt csillagjegynek hatalmas mázlija lesz húsvétkor

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább

INSIDER

Szívszorító: Húsvéti nyuszik és tojások díszítik a 15 évesen elhunyt Dominik sírját

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban