Létrehozva: 2017.04.17.

Sokkoló fotók a Nagycserkeszen megkínzott kutyáról

Az Állatbarát Alapítványhoz érkezett a bejelentés, hogy egy férfi szörnyû körülmények közt tartja négylábúját.

A nyíregyházi szervezet rögtön a Fülöp névre hallgató kutyus megsegítésére indult és elhozták felelőtlen gazdájától. A lesoványodott németjuhász keverék jószág láttán még ők is sokkot kaptak. A nyakörve teljesen beleszövődött az eb testébe és más kínzások nyomai is jól láthatóak voltak rajta. A lelkileg is megnyomorított Fülöp állatorvosi kezelésére 650 ezer forint érkezett.

Már látszanak is rajta a gyógyulás jelei.

„Mélyen elszomorít a tudat, hogy napjainkban, amikor az állatvédelmi törvényünk kimondja, hogy tilos kutyát tartósan láncon tartani, még mindig ilyen kínokat kell átélniük a védtelen állatoknak. Fülöp csak egy a sok szorosan megkötött kutya közül, akik a hátsó udvarokban jól eldugva tengetik életüket, hogy senki ne lássa őket, és várják türelmesen a végzetük..."- olvasható az alapítvány honlapján.

A nyíregyházi állatbarátok Fülöp ügyében megtették a szükséges feljelentéseket a jegyzői hivatalnál és a rendőrségen is, remélik, a tulajdonos is megkapja méltó büntetését.

Ez is érdekelhet

origo.hu

épül a real madrid harmadik galaktikus sztárcsapata

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

travelo.hu

Két újabb szörnyű buszbaleset történt

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ennek az öt csillagjegynek hatalmas mázlija lesz húsvétkor

ripost.hu

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

"El sem hiszem, szinte most született" – SMA Tomika iskolás lett

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó

INSIDER

84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin