Létrehozva: 2021.06.21.

Snicerrel a kezében fenyegette az utasokat ez a férfi Budapest és Vác között a vonaton – Fotó

Vonaton garázdálkodót keresnek a dunakeszi rendőrök, segítsen azonosítani!

Nem mindennapi esetről számoltak be a dunakeszi rendőrök. Egy ismeretlen férfi felfegyverkezve garázdálkodott egy vonaton, és halálra rémisztette utas társait.

A biztonsági kamerák készítettek fényképeket a férfiről, aki Budapest, Nyugati pályaudvar – Vác között közlekedő vonatszerelvényen snicerrel a kezében trágár kifejezésekkel illette, majd bántalmazta egy utastársát.

A rendőrség kéri, hogy ha valaki látta vagy felismeri a felvételek alapján a garázdálkodott, azonnal értesítse a hatóságokat.

Sniccerrel tartotta terrorba a vonat utasait
Fotó: Police

A Dunakeszi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a bűncselekménnyel, vagy a képeken látható férfival kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, hívja a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-1-236-2883 telefonszámon, illetve tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” számán, vagy a 107 központi segélyhívó telefonszámon.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Oroszország rakétákkal támadta Ukrajnát és előretört Urozsajnoje közelében

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

mandiner.hu

Orbán Viktor hamarosan bejelentést tesz + Videó

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Már bankkártya nélkül is lehet készpénzt felvenni: elég hozzá egy mobil is!

INSIDER

Orbán Viktor: Békepárti többség kell Európában

INSIDER

Elkezdték gyéríteni a szúnyogokat: itt már biztosan kevesebb a vérszívó!

INSIDER

Most érkezett: Beszorult világháborús gránátot találtak, azonnal rohantak a tűzszerészek