Létrehozva: 2021.10.29.

„Nagyon vártuk ezt a napot” – az SMA-s Zente megtette az első önálló lépéseit – itt a videó

Pontosan két évvel ezelőtt kapta meg a kezelést a kisfiú, elképesztő fejlődést mutat azóta. Igazi csoda, amit elért!

Mint a Ripost megírta, igazán szép évfordulóra ébredt ma a kis SMA-s Zente: napra pontosan két évvel ezelőtt kapta meg a 700 millió forintba kerülő Zolgensmát, ami esélyt jelent neki egy teljes életre. Azóta rengeteg minden történt a kisfiúval, aki szépen fejlődik.

Édesanyja a Zolgensma kezelés második évfordulója alkalmából egy megható bejegyzést írt Facebook-oldalán, melyhez egy videót is csatolt. Ebben Zente megmutatja, hogy mire képes az, aki nagyon akar valamit és küzd is ezért: a kisfiú végre megtette az első önálló lépéseit!

„Boldogan és izgatottan mutatjuk meg Nektek Zente első önálló lépéseit, melyek ugyan még bizonytalanok és ingatagok, de ez számunkra semmit nem vesz el az értékükből, hiszen ez is csak egy állomás ebben a gyönyörű fejlődésben!” – fogalmaz az édesanya. „Történt egyszer, egy szeptemberi napon, hogy lelkesen gyakoroltuk Zentével az ácsorgást, aztán egyszer csak lépett egyet előre. Csak úgy a semmiből meglepetésszerűen a szokásos huncut mosollyal az arcán! Persze azonnal dőlt is előre. A pulzusom azonnal extra magas lett. Aztán a másik lábával megismételte ugyanezt a 'mutatványt'. Tudtam, hogy KEZDŐDIK!”

„Mi továbbra is, milliószor is köszönjük mindenkinek, aki segített, ránk gondolt, biztatott és biztat a mai napig, és velünk örül minden kis és nagy 'lépésnek'!”

Ez is érdekelhet

origo.hu

"Eredeti cicije van?" – kikérdezte barátja a Házasság első látásra szereplőjét

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

mandiner.hu

Bejelentette az ukrán miniszterelnök: Lengyelországgal közös fegyvergyárak létesítését tervezik

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Gulyás Gergely a műtétjéről: újra kellett tanulnom járni

INSIDER

Minddel tisztában vagy? Összeszedtük, mire emlékezünk a húsvéti nagyhéten

INSIDER

Különleges akciót jelentett be az Élelmiszermentő Központ: több száz rászoruló családot segítenek húsvétkor

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"