Létrehozva: 2021.10.18.

„Sírva telefonáltak, hogy mentsem meg őket” – nővére gyerekeiért küzd Szilvia

A két kiskamasz borzalmas körülmények között élt, de most végre esélyük lehet a boldogabb életre.

„A gyerekek a pincében bujkáltak, míg ők láncfűrésszel tépték egymást

– mondta elcsukló hangon a Ripost-nak Kun Szilvia, a testvére gyerekeiért küzdő nő, aki már évek óta mindent megtesz azért, hogy a 15 éves Zolit és a 12 éves Szabinát végre hivatalosan is örökbe fogadhassa.

Zoli és Szabina
Fotó: Olvasói fotó/Facebook

A két kiskamasz élete kész kínszenvedés volt az utóbbi években. Édesanyjuk, Mónika (Szilvi nővére) régóta alkoholproblémákkal küzdött és amikor összejött új párjával, aki szintén alkoholista volt, a helyzet egyre csak romlott. Két gyermekének, Zolinak és Szabinának borzasztó körülmények között kellett élnie, folyamatos terrorban tartották őket, félelmükben kénytelenek voltak a pincében bujkálni, amikor a részeg anyjuk és annak párja láncfűrésszel támadt egymásra.

Szilvi másfél éve vette magához a két gyermeket. Ők kérték kétségbeesve, hogy hozza el őket az anyjuktól, mert már nem bírják tovább.

Szilvi és a gyerekek segítségre szorulnak
Fotó: Facebook

„Nagyon szeretem ezt a két gyereket, mindent megtennék értük, nem volt kérdés, hogy segítek nekik, amikor sírva telefonáltak nekem, hogy menjek értük” – mondta megtörten Szilvi, majd így folytatta:

„Nekem sem volt könnyű életem, édesanyám tízéves koromban halt meg, utána nevelőszülőkhöz kerültem, akik szintén alkoholisták voltak, 15 évesen konkrétan én intéztem el, hogy intézetbe kerüljek, ott is éltem egészen 18 éves koromig, ezután kezdtem el az önálló életemet. A nővéremmel ezután vettem fel a kapcsolatot, nagyon jóba lettünk és bár tudtam, hogy vannak alkoholproblémái, a két gyerekét teljes szeretetben nevelte. Egy ideig legalábbis.”

Szilvi évekig egy állatmenhelyen dolgozott (Fotó: Facebook)

Amikor azonban Mónika megismerkedett új párjával, a gyerekek helyzete egyre csak romlott. Ekkor került a képbe Szilvi, aki akkor vette magához a gyerekeket, amikor a legnagyobb szükségük volt rá.

„Zotya mondta el végül, hogy baj van és hogy segítsek nekik. Magamhoz is vettem őket azonnal, de az az igazság, hogy én is nehéz körülmények között élek. Az állatok a mindenem, akkor is egy állatmenhelyen dolgoztam, amikor ez történt. Mivel nekem nem volt saját lakásom, a munkaadóim megengedték, hogy ott lakjak az állatmenhelyen. Ez ment három évig, de amióta másfél éve magamhoz vettem a gyerekeket, ez már nem volt opció. Most egy önkormányzati lakásban élünk, de az életkörülményeinken lehet még mit javítani. Az a célom, hogy a gyerekek szerető családban és viszonylagos jólétben nőjenek fel. Egy olyan életet szeretnék nekik biztosítani, ami eddig nekik és nekem sem adatott meg soha” – mondta Szilvi.

Szilvi és a gyerekek
Fotó: Facebook

„Zolinál ráadásul nemrég daganatos betegséget diagnosztizáltak, ami szintén nagyon nehéz volt, de szerencsére most már jól van, katonának készül” – árulta el a nő.

Mivel az anyjuk végleg lemondott a gyerekekről, Szilviának most lehetősége nyílt arra, hogy hivatalosan is örökbe fogadja a gyerekeket, ezért küzd most minden erejével.

Egy alapítvány értesült Szilviék történetéről és úgy döntött, hogy segít a családnak. Ha bárki támogatná Szilvi és a gyerekek jövőjét, az IDE kattintva segíthet.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

ripost.hu

Elnyílt a tulipánod? Mutatjuk, mit kell tenned a hagymával

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Ennek a 4 csillagjegynek pénzt és bőséget hoz a Bika hava

ripost.hu

Így romantikázott férjével Palvin Barbi — Fotó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

"Éjszakai sötétség volt délután háromkor" – SMA Tomika és szülei így vészelték át az apokaliptikus vihart Dubajban

INSIDER

Nem fogsz örülni: mutatjuk, milyen hatással lesz a szervezetedre a közelgő telihold

INSIDER

A Nobel-díjas Krausz Ferenc is kitöltötte a zöld-párbeszéd kérdőívet

INSIDER

Orbán Viktor: Mi a béke pártján állunk