Létrehozva: 2021.12.08.

Sírva hívta a 12 éves pesti kislány a rendőröket, az apja ütött, az anyja szúrt – Fotó

Veszekedő szülők, verés, késszúrás miatt hívta a segélyvonalat egy rettegő kislány. A szobájában bújt el, miközben szülei egymásnak estek.

Gyerekhang szólt a segélyhívó telefonszámot fogadó kezelő fülébe. A 12 éves kislány végső elkeseredésében tárcsázta a 112-t, próbálta, de nem tudta szétválasztani veszekedő szüleit, apja ütött, anyja szúrt. Az emeleti szobába rohanva kért rendőri segítséget.

A rendőrök mellett a mentők is rövid idő alatt kiérkeztek az üllői házhoz, ahonnan az 57 éves apát mellkasi szúrt sérüléssel vitték kórházba. A penge felsértette a tüdejét és mellkasi léggyüleme alakult ki. Csak a szerencsén múlt, hogy a szúrás elkerülte a szívét.

Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay.com

Az 56 éves asszony mindent beismert. Vallomása szerint házasságuk évekkel korábban megromlott, volt, hogy napokig nem szóltak egymáshoz, ha igen, abban sem volt nagy egyetértés vagy köszönet. A nő szerint férje elhanyagolta családját, semmit nem segített, a munkából hazaérve csak fröccsözött és a neten lógott.

A támadás estéjén férje azzal bosszantotta fel, hogy egy általa vásárolt serpenyőt használva akart húst sütni. Az asszony a fejéhez vágta, hogy azt ő vásárolta, szó szót követett, párja ütni kezdte. Közös kislányuk hiába próbálta szétválasztani őket.

Ezzel a késszel szúrta le agresszív férjét az asszony
Fotó: Police

Az édesanyja ellen, a 2020. szeptember 8-án történt emberölési kísérlet és kiskorú veszélyeztetése miatt folytatott nyomozást most fejezték be a Pest megyei vizsgálók.

A nyomozó hatóság szerint a történteket végignéző, az erőszakot testközelből átélő kislány érzelmi, értelmi és erkölcsi fejlődését súlyosan veszélyeztették az általa megéltek, ezért az anyát kiskorú veszélyeztetésével is meggyanúsították – írja a magyar rendőrség.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

magyarnemzet.hu

Világháború következik? Putyin megosztotta Oroszország terveit

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

ripost.hu

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Gulyás Gergely a műtétjéről: újra kellett tanulnom járni

INSIDER

Minddel tisztában vagy? Összeszedtük, mire emlékezünk a húsvéti nagyhéten

INSIDER

Különleges akciót jelentett be az Élelmiszermentő Központ: több száz rászoruló családot segítenek húsvétkor

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"