Létrehozva: 2021.06.16.

Félti az apja a lányát Simek Kittitől: Ki tudja, kiben mi rejlik?

Simek Kitti nemrégiben a semmiből bukkant elő, és közölte a rég elhagyott lányával, hogy magával akarja vinni őt Hollandiába.

Szerző ripost

Döbbenetes körülmények között, közel tizenhat év után került elő Simek Kitti. A fiatal nő tizennégy éves korában álmában lelőtte a nevelőapját, mert az rendszeresen szexuálisan zaklatta és bántalmazta őt és az édesanyját is.

Kitti 2004-ben adott életet a szerelmével közös gyermekének, Livinek, aki miatt 2005-ben Mádl Ferenc köztársasági elnöki kegyelemben részesítette, így nem kellett börtönbe vonulnia a gyilkosságért. Kitti nem sokkal ezt követően egyszerűen elhagyta csecsemőkorú lányát, Hollandiába ment, ahol állítólag a testével kereste a pénzt.

Simek Kitti nevét a kétezres évek elején ismerte meg az ország (Fotó: Kálmándy Ferenc / MTI)

A lánya felé sem nézett évekig, egészen a közelmúltig, amikor a ma tizenhat éves Livit Pécsre nem csalták egy indokkal a nagynénjéhez, ahol nem más várta, mint az édesanyja.

„Kapott egy kavicsot ajándékba, amire Kitti ráfestett egy unikornist... Ez volt az anyuka ajándéka. Utólag tudtuk meg, hogy Kitti is ott volt a nagynénje házában. De ezzel nincs semmi probléma. Az anyja, találkozzon vele, de ezek után már én is úgy vagyok vele, hogy inkább ne. Jobb a tisztes távolság. Beszélgessen vele Messengeren, itt-ott-amott, de találkozni nem nagyon kéne. Azért valamilyen szinten féltem Livit, ki tudja, kiben mi rejlik. Ha elviszik, elrabolják, mit csináljunk? Sosem lehet tudni...” – mondta el a Tények Plusznak Simek Kitti volt párja, aki óriási szegénységben, de nagy szeretetben nevelte fel egyedül a lányát.

Szabó György félti a gyermekét, és semmiképpen nem szeretné elengedni őt külföldre, igaz, Livi nem is menne, nem kíváncsi az immár kétgyermekes, válófélben lévő asszonyra, aki évekig nem is kereste őt.

„Saját szavaival mondta Livinek, hogy menjen ki, mert ott több a családi pótlék, és tudna neki munkát szerezni újságkihordóként. Megfordult a fejünkben, hogy azért akarja elvinni Livit, hogy a gyerek kint dolgozzon.”

A Tények Plusz videóját itt tekintheted meg:

Szerző ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Borzalmas véget ért Rafael Nadal visszatérése

origo.hu

Elképesztő: kiderült, ki miatt nincs béke

mandiner.hu

A székelyek Mongóliából származnak, a hunokkal érkeztek a Kárpát-medencébe – török nyelvész a Mandinernek

ripost.hu

Sokan lemondanak róla, Hosszú Katinka így juthat ki az olimpiára

origo.hu

Keményen nekimentek Berki Mazsinak

mindmegette.hu

Óriási felháborodást válott ki a Tesco legújabb lépése

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kiszivárgott: sürgősen költözne Katalin hercegné, az is kiderült, hová!

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Elárasztotta a lakótelepet a víz ebben a nyugat magyarországi megyében, ezt tették a lakók

INSIDER

Gyereket keresnek a veszprémi rendőrök, senki sem tudja, hol lehet

INSIDER

Baleset történt Győrben: halálgömbből zuhant a mélybe a motoros

INSIDER

Újabb milliomosa van Magyarországnak: hatalmas összeget nyert egy szerencsés