Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2018.06.15.

Sikítottak, az életükért ordítottak: rettenetes részletek a halálkamionról

Elítélték Kecskeméten azt a négy embercsempészt, akik miatt 71 migráns fulladt meg borzalmas körülmények között egy halálkamionban három éve. Elsõ fokon 25-25 év fegyházat kaptak, és kitiltották õket Magyarországról. A vádlottak felmentésért vagy enyhítésért fellebbeztek, az ügyész egy ítélet kivételével súlyosbítást kért.

Az embercsempész banda feje tudta, hogy a migránsok nem kapnak levegőt, kínok közt fognak megfulladni, ám a milliók fontosabbak voltak, ezért a sofőrnek azt a parancsot adta, ne álljon meg, hajtson tovább, a halottakat pedig rejtse el...

 

Az volt fontos, hogy a pénzt megkapja

A 71 halott migránsra, köztük négy gyerekre Ausztriában, Parndorf mellett találtak rá az osztrák hatóságok 2015. augusztusában. Már Magyarországon meghaltak, pedig életben maradhattak volna, ha az embercsempész banda fejének nem csak a milliók számítanak. A sofőr ugyanis kétségbeesve hívta az összekötőt, a másodrendű vádlottat, szinte kiabált a telefonba:

„Folyamatosan sikoltoznak. Nem tudod elképzelni, mi történik itt, hogyan ordítanak, b...szd meg."

– mondta. Ám a másodrendű vádlott erre azt felelte, szerinte nem kapnak levegőt, de a sofőr akkor is menjen tovább.

Végig dörömböltek a kamionban

A banda főnöke ugyanis azt az utasítást adta, hogy nem szabad megállni, akkor sem, ha a migránsok meghalnának. A bűnöző attól tartott, hogy ha a migránsok nem jutnak át, akár holtan is, a határon, akkor nem kapja meg a fuvarért a 30 millió forint körüli összeget.

A migránsok útközben végig dörömböltek, kaparták a falat, ki akarták szedni a hűtőkocsi tömítését, hogy levegőhöz jussanak. Ám pokoli fájdalmak között fulladtak meg mindannyian. Voltak, akik már másfél óra után nem éltek, mások még három óráig bírták. 

 

Pszichológia szakos diák volt a fővezér

Az elsőrendű vádlott, Lahoo Samsooryamal, becenevén Samsung, Afganisztánból, rendezett családból származik, azt mondják, 100 milliókat keresett a csempészettel, a pénzt pedig a családjának utalta haza.

Samsung korábban pszichológia szakra járt az egyetemen, alacsony, nem tűnik vezértípusnak, bár a többiek rettegtek tőle. A bíróságon végig produkálta magát, kifejezetten élvezte a szereplést. Nem látszott rajta, hogy megviselte volna a 71 ember halála. Sőt, elemében volt, az egyik tárgyaláson például jegyzettömbön arabul Allah akbar! (Isten hatalmas), valamint pastu nyelven „Nem vagyok gyilkos vagy elnyomó", illetve „Az ügyész hazudik" felirat volt olvasható a Magyar Idők tudósítása szerint. Samsung amúgy pénzváltóként kezdte, majd a migránshullámban látta meg az üzletet.

 

Kiadta a halálparancsot, majd lefeküdt aludni

A másodrendű vádlott, a bolgár Metodi Ivanov Georgiev, becenevén Mitkó mindent el tudott intézni, ő szervezte be és tartotta a kapcsolatot a sofőrökkel. Õ magát csak egyszerű cigányembernek vallja. Annyira nem érdekelte az áldozatok sorsa, hogy lefeküdt aludni, miután továbbította a Samsungtól kapott parancsot a kétségbeesett sofőrnek, miszerint hajtson tovább! Pedig tudta, hogy 71 ember meg fog halni.

 

Bolgár titkosszolgálati szálak?

A negyedrendű vádlott sofőr a bíróságon azt mondta: félt a munkaadóitól, azért nem mert megállni. Mivel közölték vele, hogy útközben még vizelni sem állhat meg, a sofőrülésben intézte el a dolgot. Az ügy ötödrendű vádlottja szerezte be a bandának a járműveket, róla állítólag kiderült, hogy két évtizede a bolgár titkosszolgálatnak dolgozik, jelentéseket is küldött az embercsempészekről.

 

Keretbe:

A horrorkamion története

1. Békés vacsora a sztráda mellett

2015. augusztus 25-én indult a rémdráma. A négy tettes megvacsorázott az M5-ös autópálya mellett, Kecskemét közelében.

2. Csak kábellel indul a kamion

A frissen beszerzett teherautó valamilyen hiba miatt nem akart elindulni, ám a vezér, „Samsung” dühbe gurult, ezért Mitkónak sikerült egy indítókábelt szereznie, így az autó végül beindult.

3. Felvették a migránsokat

A migránsokat másnap hajnalban a Szegedhez közeli Mórahalomnál vették fel – 59 férfit, 8 nőt és 4 gyereket. Bezsúfolták őket a 16 négyzetméteres hűtőtérbe, majd rájuk zárták az ajtót.

4. A migránsok még Magyarországon megfulladtak

Semmi levegő nem jutott be az utastérbe, ezért a szűk helyen mind a 71 ember viszonylag hamar, még magyar területen, valószínűleg valahol Budapest környékén megfulladt.

5. A tettesek Ausztriában megszabadulnak a holttestekkel teli kamiontól

Miután Parndorf közelében kifogyott a benzin, a bolgár sofőr és a felvezető egy leállósávban hagyta a teherautót. Az ajtót kinyitották, de már hiába, mindenki halott volt.

6. Másnap újabb kamion indult – csaknem ott is horror lett a vége

A csempészek már másnap hajnalban elindítottak egy újabb, migránsokkal teli kamiont – csaknem annak is tragédia lett a vége. Megint 67 embert zsúfoltak be egy zárt hűtőkocsiba Mórahalom közelében, őket az ausztriai Gálosig vitték. Ám a bezárt emberek itt ki tudták rúgni a kamion rakterének ajtaját, így életben maradtak.

7. Egy napon belül elkapták őket

Óriási erőkkel álltak neki a nyomozásnak: a Nemzeti Nyomozó Iroda százfős nyomozócsoportot hozott létre, és rövid időn belül 24 térfigyelő kamera anyagait gyűjtötték be, hogy követhessék az embercsempészek útját. A bandából kilenc embercsempészt egy napon belül elkaptak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

magyarnemzet.hu

A CIA vezetője szerint Ukrajna idén elveszítheti a háborút

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

mandiner.hu

Kemény választ küldtek az oroszok az amerikai ukrán segélycsomagra (VIDEÓ)

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

INSIDER

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

INSIDER

Hátborzongató: váratlan helyen jelent meg Vera rég elhunyt dédanyjának szelleme – fotó

INSIDER

„Sajnos a legrosszabbra is fel kell készülnünk” – Kétségbeesetten keresik a 46 éves marcali családapát