Létrehozva: 2020.12.02.

Saját lányát és diáklányokat is molesztálhatott egy nagymegyeri tanár!

Két konkrét esetben, és saját lánya molesztálásával is gyanúsítják a pedagógust. Volt felesége jelentette fel a rendőrségen.

 

Szexuális visszaéléssel gyanúsította meg a rendőrség a nagymegyeri szlovák tannyelvű alapiskola egy pedagógusát, amit a rendőrség is megerősített. A dunaszerdahelyi járási rendőrkapitányság vizsgálótisztje két konkrét eset kapcsán gyanúsítja szexuális visszéléssel a férfit, emellett saját lánya molesztálása kapcsán is kezelik. Képünk illusztráció.

Volt felesége vette észre a jeleket

A rendőrségi szóvivő elárulta, az első, éppen a családon belüli esetre a férfi volt felesége figyelmeztette a rendőrséget. Állítása szerint volt férje közös kislányukat zaklatta szexuálisan. „A rendőrség a bizonyítékok elemzését és a tanúvallomásokat figyelembe véve kiderítették, hogy a férfi már a múltban is más kislányokat” – mondta a rendőrségi szóvivő.

Két másik esetről is tudnak

A gyanú szerint nyolc évvel ezelőtt elcsalt a lakásába egy akkor 14 éves kiskorú lányt, akit fogdosott és a száján csókolgatott. Legközelebb a tavalyi év végén molesztált újra, egy szintén 14 éves lányt. Állítólag a közösségi oldalon győzködte a lányt, hogy engedjen a csókokon kívül „mást” is.
A rendőrség az elmúlt hétvégén őrizetbe vette a férfit. Amennyiben a bíróság bűnösnek találja, a bíróság 12 évig terjedő szabadságvesztésre ítélheti.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Három autó karambolozott a Ferihegyi repülőtérre vezető úton, feszítővágóval mentik az embereket

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

vg.hu

Állampapír: jó hírt közölt Varga Mihály

life.hu

Vilmos herceg nagy bejelentést tett, és ezzel Katalin hercegné állapotára is utalt

hirtv.hu

Utolsó útjára kísérték Tordy Gézát + videó

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek

INSIDER

Csekkold le most, hogy be vagy-e jelentve!

INSIDER

Meddig tart még ki a rossz idő? Pokoli híreink vannak a következő napokra