Létrehozva: 2021.09.24.

Saját diákjait védte a tanár – a végén ő húzta a rövidebbet

170 ezer forint pénzbüntetést szabott ki a bíróság arra a pécsi tanárra, aki az iskola udvarán dohányzó bandától próbálta megvédeni a diákjait.

Egy általános iskolai tanár, akit egyébként minden diákja nagyon kedvel és csak pozitívan nyilatkozik róla, egy teljesen átlagosnak induló napon összetűzésbe került az iskola udvarán dohányzó fiatalokkal. A férfi finoman felszólította a bagósokat, hogy hagyják abba a cigizést, mert tilos az iskola területén dohányozni.

Képünk illusztráció (Fotó: Pixabay)

A banda már régóta zaklatta az általános iskolás gyerekeket a környéken, így nem voltak ismeretlenek a tanár számára. A tizenéves fiúk szokásukhoz híven ellenálltak a felszólításnak, majd kitalálták, hogy meg kellene verniük Dezső bácsit, ezt a tervüket pedig hangosan a tudtára is adták. A tanár ezután úgy döntött, hogy az igazgatóhoz viszi a diákokat, ezért megfogta egyikük táskáját, hogy rávegye, menjen az igazgatói irodába, de a fiatalok tovább fenyegetőztek.

Ezt látva az iskola takarítója nekiesett az egyik fiúnak, a földre lökte, majd többször megütötte.

Az esetből rendőrségi ügy lett, a takarítót elítélték, munkahelyéről kirúgták, a gyerekeket pedig felmentették. Itt véget is érhetne az ügy, de időközben a tanárból vádlott lett, a bíróság ugyanis úgy ítélte meg, hogy személyi szabadságában korlátozta a fiatalt azzal, hogy a táskájánál fogva akarta bevonszolni az igazgatóhoz. Az iskoláját védeni próbáló tanárt tárgyalás nélkül, első fokon bűnösnek találta a bíróság, és 170 ezer forint pénzbüntetésre ítélte. A pénzbírság sem szerény, m a nagyobb gond az, ha a tanárt elítélik, nem taníthat tovább...

Éppen ezért egykori és jelenlegi diákok sora állt a tanár mellé, külön Facebook-csoportot is létre hoztak Dezső bácsi megmentésére – írja a PécsAktuál.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem atombomba volt, még csak pukkanás sem: Magyar Péteren röhögnek az interneten - itt vannak a legjobb mémek!

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Baleset érte az Ázsia Expressz stábját a Fülöp-szigeteken

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast