Létrehozva: 2021.05.22.

A nagy visszatérés: az énekesnő elárulta, hogyan áll újra színpadra

Rúzsa Magdi visszatér, és a pályakezdők izgalmával várja az idei első koncertjét. A énekesnőbek komoly lelki tusát okozott a karantén.

A koronavírus okozta teljes leállás szinte minden művészemberre ugyanúgy ha­tott: padlóra küldte őket. Volt, aki beszélt róla, mások igyekeztek töretlen jókedvet sugározni a közösségi oldalaikon, kevesen vállalták nyíltan, hogy nehéz időszakon mentek, mennek keresztül. Köztük van Rúzsa Magdi is, aki kendőzetlen őszinteséggel beszélt a Borsnak arról, hogy lelki értelemben kihívásokkal teli időszakot tudhat maga mögött.

A jó hír, hogy túl vagyok rajta. Múlt időben beszélek, ami boldogsággal és reménnyel tölt el

– mondta a Bors megkeresésére az énekesnő.

Rúzsa Magdi éppen zenekari próbára igyekezett, amikor telefonon utolérték. Amikor azt kérdezték tőle, hogy hol lesz az első buli, ha végre kinyit az ország, mély levegőt vett, csak aztán válaszolt, mint aki babonából fél kimondani a helyszínt és az időpontot.

„Székelyföldre megyünk június elején. Júniusra már be van írva egy-két koncert, a fókusz azonban a júliuson van, amikor a tervek szerint elindul a turné. A régi dalaim mellett a Karma című új albumomról is felcsendülnek dalok” – magyarázta Magdi. – „Már most elkezdtük a próbákat, hogy ha jön a telefon, színpadkészek legyünk”

Úgy izgul, mint amikor a Megasztárban először lépett közönség elé Fotó: Bors

Furcsa hallani egy tizenöt éve színpadon lévő művésztől, hogy színpadkésznek kell lennie. Azt hinné az ember, hogy ekkora rutinnal, több ezer koncerttel a háta mögött, semmilyen buli nem érheti felkészületlenül.

„A karantén alatt voltak olyan időszakaim, amikor mélyen voltam. A koncerthiány, a hallgatóságból áradó energiák nélkül... egy idő után elveszíti a realitást az ember, összekuszálódnak a dolgok. Eltelt jó pár hónap úgy, hogy egyetlen hangot sem énekeltem. Nem könnyű erről beszélni, hiszen nehéz megtalálni a megfelelő kifejezéseket az érzéseimre. Valamiféle zsibbadt lebegéshez hasonlíthatnám, amiben a régi emlékek úgy köszönnek vissza, mintha nem is a saját életemet látnám. Muszáj volt felráznom magam.”

A pár hónapos énekmentesség után az énekesnő torkából újra elő lehetett csalogatni a hangokat, amelyek talán még nagyobb energiával törtek elő, mint előtte. Rózsa Magdi bevallotta: az alkotás lendítette át a nehéz időszakon: dalokat írt, és hogy visszakapja a régi lendületét, még énektanárhoz is eljárt.

„Újra órákat vettem, énekelni kezdtem, mint normális esetben, amikor zajlanak a koncertek, ami katartikus élmény volt! Napok alatt megértettem, hogy ez volt a lehető legjobb döntés. A zene erős gyógyszer, a lelkemben a gondolataim nagyon gyorsan a helyükre kerültek. Elmondhatatlanul várom, hogy újra színpadon legyünk, hogy megint közönségnek muzsikálhassunk.”

„Bár, megmondom őszintén, kicsit tartok az első bulitól. Akármennyire is várom, most azt érzem, hogy olyan érzés lesz fellépni a deszkákra, mint annak idején először a Megasztárban. Amikor először lehetőséget kaptam. Izgulok” - vallotta be.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Ennél cukibb ma már nem lesz: így örül Puskás Peti mesedalának csöpp kisfia

mandiner.hu

Franciaországban annyira súlyos a helyzet, hogy Amerika biztonsági riasztást adott ki állampolgárai számára

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

astronet.hu

Nagy tavaszi horoszkóp 2024: szerelem, pénz, szerencse

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

Megmutatta: ez a piszok jóképű férfi Sydney van den Bosch vőlegénye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast